Razer Ferox & DeathAdder Black Edition
Cikkek/Interjúk 2011. február 7. 30 hozzászólás 6726 olvasás
Razer Ferox
A Razer elérkezettnek látta az időt, hogy kibővítse az eddig főleg fej- és fülhallgatókra, valamint headsetekre kiterjedő audio-termékeinek palettáját és a hangszórók piacán is megpróbáljon érvényesülni neves versenytársai mellett. E gondolat mentén, hosszas hónapok kemény munkáját követően 2011 elején a boltok polcaira került a gyártó új, hordozható hangszórórendszere, a Razer Ferox.

Az új hangszórópáros egyik legfontosabb tulajdonsága a hordozhatósága és helytakarékos méretei, hiszen mindössze 7 cm széles, 7cm mély és 5,3-6,4 cm magas attól függően, hogy összecsukott (passzív) vagy kinyitott (aktív) állapotban van. A termékhez kapott elegáns hordtáskával oda vihetjük magunkkal, ahova csak szeretnénk, a gyártó ígérete szerint pedig ha egyszer megvásároltuk, nem lesz szívünk szinte soha sem otthon hagyni új kedvencünket. legyen szó akár LAN-partiról, baráti összejövetelről, strandolásról, vagy bármilyen egyéb szabadidős tevékenységről, soha nem kell lemondanunk kedvenc zenéink (és játékaink) élvezetéről, hiszen a vezeték nélküli hangszórópáros akár 12 óráig is bírja egyetlen feltöltéssel, amely igen magas színvonalú teljesítménye mellett figyelemre méltónak mondható. (Természetesen töltés közben is funkcionál) A Ferox standard, 3,5 mm-es jack bemenettel rendelkezik, így bármilyen médialejátszót csatlakoztathatunk hozzá és egy gombnyomás után már élvezhetjük is a kristálytiszta hangzást, amely egyedi kialakításának köszönhető.
Ellentétben a hagyományos hangszórókkal, amelyek ugye leginkább egy irányba (amerre maga a hangszóró néz) bocsátják ki a hangot, a Ferox forradalmi technológiájának köszönhetően 360O-ban sugároz, így teljesen mindegy, hogy a szoba vagy tér melyik részén állunk, ülünk, vagy éppen hátraszaltózunk, ugyanolyan tisztán halljuk majd a hangokat, mintha közvetlenül a hangszórók előtt foglalnánk helyet. Használat közben ugyanis kiemelkedik a hangszórótestből maga a hangszóró, amely körben végigfut magán az eszközön, így sehol nem csorbul a hangélmény, akármelyik oldalán vagyunk az Ferox-nak. Az egyedi hangzásról a 30 mm-es hangszórófejek gondoskodnak, amelyek alatt helyezkedik el a változó méretű rezonancia-üreg, amely a basszusért felelős és az eszköz kinyitott állapotában éri el maximális méretét, ezáltal a legjobb teljesítmény is ilyen állapotban sajtolható ki a hangszórókból. A rezonancia-üreg alatt pedig az új digitális erősítő kapott helyett, amely révén a korábban ismertnél még jobb teljesítmény érhető el, és meglepően masszív hangzás produkálható a parányi eszközzel, mind a mély, mind a magas és a középső hangatartományban egyaránt.

A Razer Ferox tehát ideális lehet mindazoknak, akik, akik kicsi, mutatós, hordozható, de ugyanakkor komoly teljesítményt felmutatni képes hangszórókra vágynak és hajlandóak kipengetni ezért a 60 euró körüli ajánlott végfelhasználói árat.
Razer DeathAdder Black Edition
A másik újdonság, amely szintén januárban látott napvilágot, nem feltétlenül jelent technológia előrelépést, ám ettől függetlenül mindenképpen érdemes szót ejteni róla. Ez pedig nem más, mint a méltán híres és népszerű Razer gamer-ehér, a DeathAdder új, limitált szériás, all-black kiadása, a Razer DeathAdder Black Edition. A piacra dobásának apropóját az adta, hogy pont öt éve, 2006-ban jelent meg a piacon a DeathAdder, amely azon nyomban a játékosok egyik kedvence lett, számtalan profi gamer váltott, hosszú idő után lecserélve régi egerét, hogy a DeathAdder segítségével aprítsa tovább ellenfeleit a virtuális csatamezőkön.

Mivel messze a DeathAdder volt a gyártó legtöbbet keresett terméke, úgy gondolták, hogy megemlékeznek az ötödik születésnapjáról, így született meg a teljesen fekete, limitált példányszámú sorozat ötlete. Technikai specifikációk terén nem beszélhetünk nagy előrelépésekről, hiszen az a Black Edition is ergonómikus jobb-kezes kialakítással, 3500 dpi-s 3,5G-s infravörös szenzorral és 1ms-os válaszidővel, valamint 1000 Hz-es frekvenciával büszkélkedhet, azaz a mai technológia javát vonultatja fel.

Az új sorozat célja nem egyéb, mint méltó módon megemlékezni az egyik legnépszerűbb gamer-egér ötödik születésnapjáról, mindezt egy igen elegáns, teljesen fekete design felvonultatásával. Mindenképpen presztízs lehet azoknak, akik beruháznak egy ilyen rágcsálóba, hiszen garantáltan nem sok hasonlóval fognak találkozni egy-egy LAN-partin. Aki pedig még soha nem használt DeathAddert, annak újra itt a lehetőség, hogy kipróbálja, mint tud a Razer csúcsragadozója. Ajánlott végfelhasználói ára 60 euró.
Kapcsolódó linkek
"hiszen a vezeték nélküli hangszórópáros" Szerintem ez nem vezeték nélküli :P
ha cunci hangod van
ha cunci hangod van

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index 