And the winner is...
Cikkek/Interjúk 2010. november 4. 32 hozzászólás 4805 olvasás
Október közepén lehetőség nyilt arra, hogy a csapatok elmondják, milyen támogatásra lenne szükségük. Összesen 12 csapat gondolta úgy, hogy megosztja Veletek és velünk, hogy ők hogy is képzelik el a szponzor - szponzorált együttműködést. Egyvalaki az elméletet gyakorlatba is átültetheti.
Menjünk kicsit visszább az időben. Az első ICL-n viselte először egy csapat az OGC logót a pólóján, ők voltak a volgare. Már akkoriban sem a legeslegjobb csapatot szerettük volna támogatni, hanem egy jó csapatot, akit lehet vállalni több fronton is – természetesen, ha ez a legjobb csapat, akkor mindenki boldog -. Azonban az együttműködés nem éppen úgy haladt a medrében, ahogy az elvárható lett volna, és a két fél szépen lassan eltávolodott egymástól, mi sem erőltettük a dolgot, illetve a csapat sem.
Ettől függetlenül nem feltétlenül szeretnénk feladni azon elgondolásainkat, hogy akadnak a hazai játékosok között olyanok, akikkel érdemes együtt dolgozni. Ennek láthattátok az első lépcsőjét, mi szerint szerettük volna felmérni, kik is azok, akik alkalmasnak tartják magukat erre, vagy pedig szükségük van rá. A kiírás véleményem szerint nem tartalmazott semmi eget rengető dolgot, így én kicsit több és jobb írásokat vártam. Az, hogy a beérkezett írások elenyésző százaléka tudta teljesíteni a kiírt feltételeket, siralmas, ahogy sokak helyesírása is… Hogy valakinek nem volt elég ideje, az egy hatalmas bullshit. Több mint 1 hete volt mindenkinek, hogy összeszedje gondolatait, és „papírra” is vesse, és egy word átnézés kb. 5 percet vehet igénybe – egyes terjedelemnél még kevesebbet… Ha valaki akkor nem képes épkézláb írást kiadni a kezei közül, amikor ezen áll vagy bukik, hogy kap-e valamit, hogyan írna akkor használhatót, amikor már támogatjuk? Szerintem sehogy, így véleményem szerint, aki ennyit nem képes szentelni ennek a megírására, az nem igazán érdemel egyelőre semmilyen támogatást. Mondjuk az szintén meglepett, hogy az 1.6-s közösség top csapatainak vagy nincs szüksége semmilyen támogatásra, vagy ennyire elfoglaltak, illetve hol is vannak az Európai tophoz tartozó trackmania játékosok a pályázók közül?
Ettől függetlenül nem szeretnék pálcát törni felettük, hisz ők legalább vették a fáradtságot arra, hogy foglalkozzanak a témával. De javaslom, olvassák el szépen az endless pályázatát, hisz az övéké úgy sikerült, ahogy az elvárható. Érdekes módon meg tudtak felelni minden kiírásnak – nem volt minden tagjuk regisztrálva az oldalra, és láss csodát, nem azt írták, hogy nincs, vagy esl/cb adatlapokat, hanem regisztráltak… Az ilyen apróbb dolgok mellett nem szabad elsiklani , ahogy a fölött a tény fölött, sem hogy ők össze tudták szedni gondolataikat, és a leírás alapján valóban partnerként tudnának részt venni az együttmüködésben.
Kijelenthetjük, hogy a pályázatot ők nyerték, ennek fényében velük kezdjük meg a „tárgyalásokat” arról, hogy pontosan, hogy s mi ként is lehetne mind a két fél számára megfelelő dolgot kialakítani. Viszont a Hello Kitty és a diGestive Gaming pályázatában is láttuk a potenciált még akkor is, ha nem felelt meg minden feltételnek pályázatuk. Azonban először szeretnénk felmérni meddig is ér a takarónk, és csak utána felvenni velük is a kapcsolatot, tőlük kérjük, hogy legyenek még kicsit türelemmel. Azok a játékok, ahonnan most nem választottunk "nyertest" ne csüggedjenek, hiszen várhatóan a jövőben lesz még lehetőségük újra nekifutni a pályázatnak.
Kapcsolódó linkek
De mind az 1on1-et mind a LAN-t sikerült bezsebelniük. Reméljük, hogy ez a lendület és ez a teljesítmény a jövőben is jellemző marad a csapatra. :)
sok sikert .gl
De mind az 1on1-et mind a LAN-t sikerült bezsebelniük. Reméljük, hogy ez a lendület és ez a teljesítmény a jövőben is jellemző marad a csapatra. :)
De - és nem nagyképűségből - csupán a racionalitást szem előtt tartva, a mi csapatunk is jelentkezhetett volna, hiszen a dirt stílusban deklaráltan a hazai legjobb. Viszont mi ezt egyelőre kevésnek tartjuk. Mérvadó konzekvenciák levonására alkalmas nemzetközi versenyen történő szereplésünk a napokban veszi kezdetét. És igazából a többi csapatnak is innen lenne meg a megfelelő visszajelzés, ahhoz, hogy reálisán értékelhessék magukat, de ezek száma egy kezemen megszámolható. És eddig komolyabb eredményt csak a már említett team tudhat magáénak.
Viszont ami lényeges, hogy ez így is pozitív tendencia. Csak nem szabad feladni a terveket.
És grat az endlessnek, teljes mértékben profi írás volt, megérdemelten lettek kiemelve.
a siralmas helyett én a szánalmas jelzőt használtam volna, nem csak az írásokra, de az írokra egyaránt. mert ez tényleg kurvára az...
sok sikert .gl
a siralmas helyett én a szánalmas jelzőt használtam volna, nem csak az írásokra, de az írokra egyaránt. mert ez tényleg kurvára az...
Sok sikert a továbbiakban! (Egy nagy csapat-interjú jöhet majd.) ;)
a siralmas helyett én a szánalmas jelzőt használtam volna, nem csak az írásokra, de az írokra egyaránt. mert ez tényleg kurvára az...
szerintem pedig az övéké lett a legjobb**

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 