Megérkezett a Gmailbe a telefon!
Médialesen 2010. augusztus 26. 14 hozzászólás 3792 olvasás
A Google az új webalapú telefonos rendszert fokozatosan vezeti be mától. A kezdeményezés igen nehéz helyzetbe hozhatja a hasonló területen működő Skype-ot.
Frissítés: Reggel még csak pletykákról számolhattunk be, ám azóta a Google bejelentette, hogy az emlegetett szolgáltatás élesítése elkezdődött. A hivatalos blog szerint a szokásos eljárást követve a napokban fokozatosan megjelenik a telefonhívás lehetősége az amerikaiak számára, (egy kiegészítő telepítése szükséges) de az ígéretek szerint hamarosan mindenki elérheti a szolgáltatást - pontosabban csak annyit közöltek, hogy folyik a munka, de konkrét ígéretet nem tettek a világ többi részén való bevezetés dátumát illetően. A bevezető akció keretében az év végéig az amerikai és a kanadai hívások ingyenesek, egyébként pedig kedvezményes tarifák érvényesek.
A Google Operating System nevű, nem hivatalos blog már júniusban beszámolt arról, hogy a cég tesztel egy olyan megoldást, mely a Google Voice nevű szolgáltatást integrálná a Gmailbe, de erről azóta nem sok szó esett, a vállalat nem kommentálta az értesülést.
Az állóvizet a CNET tegnapi tudósítása kavarta meg kissé, akik olyan információhoz jutottak, hogy valóban zajlik egy telefonos projekt, sőt értesüléseik szerint igazak a korábbi pletykák (például a TechCrunch írt erről, akik szerint már a nyáron elkészültek, csak a tesztek vannak hátra): feltehetően a VoIP-technológiával rendelkező, a Google által felvásárolt Gizmo5 nevű cég megoldásait felhasználva készül a Skype-hoz hasonló webes telefon, melyhez már nem lesz szükség egy valódi telefonra, illetve telefonszámra, mint a Google Voice esetében.
A CNET által megszerzett képeken látszik, hogy a Gmailben megjelenik egy új menüpont a telefonhívások indítására, és a képernyőkép tanúsága szerint az USA-ba és Kanadába ingyenes, a világ egyéb helyeire pedig kedvezményes árú hívásokat kínálnak.
Az még nem világos, említi meg a híradás, hogy a nem VoIP-alapú Google Voice-t fogják átalakítani, vagy pedig egy teljesen új szolgáltatásról van szó.
Forrás: ITcafé
Gondolom másnak is feltűnt hogy a Google lassan olyan lesz mint a Massive Dynamic :)
Vezetékes 4,44 Ft/perc
Mobil 33,3 Ft/perc... nem rossz! :D
Skype
Vezetékes: 5,5
Mobil: 57,7
nekem akkor is ez tetszett a legjobban x"D
http://pcforum.hu/hirek/12140/Szellel+fognak+mukodni+a+Google+szerverei+a+jovoben.html
Széllel fognak mûködni a Google szerverei a jövõben - Hírek - PC Fórum
mostmar ha leall a google, akkor tudjuk, hogy szelcsned van
:D:D
nekem akkor is ez tetszett a legjobban x"D
http://pcforum.hu/hirek/12140/Szellel+fognak+mukodni+a+Google+szerverei+a+jovoben.html
Széllel fognak mûködni a Google szerverei a jövõben - Hírek - PC Fórum
mostmar ha leall a google, akkor tudjuk, hogy szelcsned van
:D:D
Gondolom másnak is feltűnt hogy a Google lassan olyan lesz mint a Massive Dynamic :)
http://nerdvittles.com/?p=683

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index 