Rádió Nézet Hasábok Régi Játék oldalak Szolgáltatás oldalak Partner oldalak
Bezárás

CSHU - Hungarian Counter-Strike Portal

Fogadóiroda Tovább

Kredited: 0  |  Találati arányod: 0%

Hirdetés

Merre tartunk?

Cikkek/Interjúk február 5. 15:22 Sanci 261 hozzászólás 5765 olvasás

Merre tartunk?

Többször felmerült már a fórumokon, hogy igencsak nagy változáson ment keresztül az egész közösségünk, az újonnan érkezők valahogy más stílust, felfogást, és hozzáállást tanúsítanak mindennel szemben, mint elődeik, de vajon minek is köszönhető ez?

Hasonló tendenciát a mi oldalunkon is felfedeztünk, jóval kevesebb olyan embert találni a közösségben, akik akár 1 fikarcnyit is hajlandóak lennének tenni azért, hogy bármi is előrébb jusson. Itt nem csak a hírezőkre kell gondolni, bár tény korábban volt hogy 5-6 igazán hasznos munkatárssal bővülhetett az oldalunk, manapság 1-1 embert is nehéz szerezni, de ott vannak a lanok is, már senki se megy le önszántából segíteni – régen GPSeken több 10fős admin és staff brigád segítette a munkánkat -. Ehhez még párosul az emberek kitartásának teljes hiánya, mert ha még valami csoda folytán rá is szánják magukat, a közösségépítésre, kb az első megmérettetés után ki is szállnak belőle. Ettől függetlenül természetesen az igények továbbra is megvannak mindenkiben, legyen sok lan, szponzor, kánaán stb.

Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek, hogy s mint alakult ki ez a jelenség, illetve vajon mi kellhet ahhoz hogy javuljon itt bármi is, hisz szerintem jó példa akad bőven.

avatar #260
Válasz -Tomi- #259. hozzászólására
Nincs fent szerintem, legalabbis en nem talaltam meg sajnos :p
pedig az mekkora arc lehet, ha ez a nő ilyeneket tud :D
Beginner? Hülye vagy? Én lenni ADVANCED!
avatar #259
Nincs fent szerintem, legalabbis en nem talaltam meg sajnos :p
NOMEN EST OMEN
avatar #258
Válasz -Tomi- #256. hozzászólására
Tudod mi jutott errol a kommentrol az eszembe?

http://www.myvideo.de/watch/5921297/M_nika_Show_Oerdoeg_feat_Di
(Nagyon sokban hasonlitotok a foszereplovel:p)

Bar abban egyetertunk, hogy a te fejedben komoly zurzavar van =DD
mekkora ez a videó XD hose armandoról nincs valami? XD
Beginner? Hülye vagy? Én lenni ADVANCED!
avatar #257
Válasz -Tomi- #256. hozzászólására
Tudod mi jutott errol a kommentrol az eszembe?

http://www.myvideo.de/watch/5921297/M_nika_Show_Oerdoeg_feat_Di
(Nagyon sokban hasonlitotok a foszereplovel:p)

Bar abban egyetertunk, hogy a te fejedben komoly zurzavar van =DD
hat looooool .... ez nagyon joooo! :) amugy ezeket, hogy a viharba talalod meg? :o xDxD [Hosze' A'rma'ndo' kovetkezik xDxD, az vhol fennvan? :D:D]
by boho'cZ - almale'
avatar #256
Válasz quick #246. hozzászólására
nade kérem, hová tudna színesedni még ez a játék, vagy maga a magyarok játékstílusa, amikor a CS megjelenése óta ugyanazon a 4 pályán habzanak az emberek? Ez is egy probléma, ha már itt tartunk, hogy a CS-t legtöbben a focihoz hasonlítják, meg amikor más mapokat említ az ember, akkor ilyennel vágnak vissza, hogy a focit is évek óta ugyanazon a pályán játsszák, mégse sírnak. Hát kérem szépen, lehet így gondolkodni? Hol jön össze a két dolog? Segítek: sehol, ez egy baromság. Ez pontosan azért egy számítógépes játék, hogy legyen benne mindig új lehetőség, és ne csak "SLOBY"-ra vagy "cserép"-re tudj pakolni azon a szaros infernon, amin már mindenki ismer minden helyet, és még ha láthatatlan lennék akkor is kitúrnának falon át.

No de egy kicsit elkanyarodtam a témától, lássuk csak.

Sokan írtátok, hogy szponzor meg pénz hiánya, elmondanám nektek, Én, hogy ez megint egy baromság. Aki nem szánja rá a pénzét, az nem akar játszani. Ha akarsz játszani, és ott akarsz lenni, akkor a semmiből is előteremted és ott vagy. Mindig azok a fránya kifogások. Egyszerűbb egy kifogást találni, mint szembenézni a feladattal. Ez az egyik legnagyobb bajunk. Ám sajnos ezen javítani nem tudunk, a fejekben hatalmas zűrzavar van, mint ahogy ezt többen elmondtátok, köztük pawa is. Azonban azt is szeretném hozzáfűzni, hogy kedves d$t a Te fejedben is kibaszott nagy zűrzavar van. Te elvárnád, hogy bárki is felnézzen rád, amikor úgy viselkedsz az emberekkel, mint Én a lábtörlőmmel? Hogy képzeled ezt? Még mielőtt azzal jönne bármelyőtök, hogy Ő elért ebben a játékban valamit, annak szeretném elárulni, hogy nem. Semmit az ég világon nem ért el, csak azt, hogy mindenki hülyének nézi, és Ő a fórum fő célpontja. De aki nem látja, hogy ez nem véletlenül van, az egy barom. Szeretném neked elárulni, kedves d$t, hogy ennek a dolognak az egyik jelentős oka a Te személyiséged. Akarva akaratlanul, mivel jó játékos vagy (legalábbis annak tartod magad) és elég régóta vagy a saját egyszemélyes elited, a többiek próbálnak hasonlítani rád, főleg az újoncok, akik ugye feljönnek ide, és mit látnak fő hírben? Hát azt, hogy valamilyen lan van, és a döntőt éppen d$t és a csapata játssza. Akkor minden bizonnyal Ő egy olyan ember, akinek a nevét mindenki ismeri a sceneben, talán jó példa lehet. Átveszik a stílusodat, mert már nincsen egy emberileg valamire is méltó KODIAK, vagy DoZeR, vagy bárki más akitől valóban helyes példát vehetne. Te vagy az elsődleges csordavezér, akit el kéne tűntetni innen, erről a fórumról, véglegesen. Te voltál az, aki elkezdte ezt a forgatásos faszságot is, ami miatt az elit is szétbomlott, és azóta csak a kuladobálás megy. Szétbombáztad az elitet, és ezzel magát a közösséget is. Hozzá kell tennem: azt örömmel látom, hogy szereted itt fórumon megenni azt a szart, amit saját magadnak főztél. Gratulálok! :)
Egy szó mint száz, bármivel is védekezel, vagy próbálod kimagyarázni magadat, ez akkor is így lesz. Ha szeretnél egy kis statisztikát, azt mondanám, hogy 40%-ban neked köszönhető. A maradék 60-at a többiek cirka 250 komment alatt összedobták.

No de hagyjuk is ezt, nyilván csak Én gondolom úgy, hogy egy nagyon fontos ember vagy ahhoz, hogy ez a rothadás végbemenjen. Mivel a fejekben nem lehet rendet tenni, ezért pofátlanul minden kommentet moderálni kell. Nem, nem azt, aki bazdmeg, kurva és geci szavakat használ a kommentjében, hanem azt, aki bicskanyitogató stílusban, de megválogatott, olykor szakszavakkal megtűzdelt kommentekben hiheti el, hogy Ő mennyire kompetens, és Te pedig egy buta fasz vagy. Ebből van a legtöbb flame, kérem szépen.

Ennyi voltam, köszönöm annak aki végigolvasta, remélem vagytok egy páran, akik így gondoljátok. (Valszeg a 90%, mert ugye mi buták vagyunk, és inkompetensek :))

#194, valószínűleg az egyetlen említésre méltó komment a topikban, az összeset törölni kéne, és ezt az egyetlen egy hsz-t főhírbe kirakni. Úgysem olvassák el, pedig minden igazság benne van.

Abdul_Mohamed : félre ne értsd, csak az első mondat vonatkozik a Te hozzászólásodra. Az első rész második felét annak az emberkének küldeném, aki egy topicban anno ez miatt ugrott nekem :)

Pawa: Te se értsd, minden dolgot amit írtam a fórumos viselkedésedre írtam, és arra, hogy egyszerűen el kéne takarítani a kedves személyed erről az oldalról, örökre. Ventrilon meg lanon realben azt mondasz a haverjaidnak, amit szeretnél. Senkit sem fog érdekelni.
Tudod mi jutott errol a kommentrol az eszembe?

http://www.myvideo.de/watch/5921297/M_nika_Show_Oerdoeg_feat_Di
(Nagyon sokban hasonlitotok a foszereplovel:p)

Bar abban egyetertunk, hogy a te fejedben komoly zurzavar van =DD
NOMEN EST OMEN
avatar #255
Példamutatás? Milyen példát lehet annak mutatni, aki 5 kör hátránynál már az egész családfámat 3 generációra visszamenőleg le k* anyázza?? Szerintem aki nem tud viselkedni, annak te akármilyen példát mutathatsz, akármilyen rendszert kialakíthatsz.. Emlékszem, régen még suli előtt felkeltem hajnalba a betárcsázós elé(:D), hogy felmenjek kicsit játszani, mert hihetetlen hangulata volt akkor még az egésznek, mindenki normálisan viszonyult (általában) mindenkihez.. Nem szidtak mert szaros voltam, én meg örültem hogy nagyokkal játszhatok.. Ma meg mi van? A 14-15 évesnek van a legnagyobb szája és te lehetsz akármilyen, ha egyszer belőlük ezt hozza ki a játék...
Persze az is igaz, hogy a régiek hozzáállása is megváltozott, de szerintem egy idő után mindenkinek háttérbe szorul a játék, és a régi motiváció sincs már meg... Aki próbál valami újat létrehozni, az meg általában le van fikázva.. akkor most mit is várunk?!
avatar #254
off // ujabb elolvasasok utan ... [eddig 8 komment a temaval kapcsolatban]
by boho'cZ - almale'
avatar #253
Válasz Kiscserkeszcsikasz #252. hozzászólására
Ahogy azt itt már előttem is többen kifejtették, szerintem is mindenképp a példamutatás az, ami hiányzik a magyar sceneből. Ami a példamutatás helyébe lépett, az pedig a totális anarchia. A közösség építőinek, akik megpróbálják megállítani a magyarokat ezen a lejtőn, mindenképp azzal kéne foglalkoznia, hogy valamilyen megfelelően beharangozott rendszert alakítson ki, ahol rendre nyílik lehetőség újaknak és régi motorosoknak egyaránt, megfelelő MODERÁCIÓ mellett (#256) (mind a játékra, mind a tanulásra, s a példamutatásra), illetve azzal, hogy az oldalakon olyan dolgokat jelentessen meg tonna számra, melyek példa értékűek, nem pedig rombolóak s mivel a magyar sceneben sajnos ilyen már nem nagyon van jelen, a külföldtől kell megtanulnunk újra a játék szeretét ? Mielőtt bárki is felvetné hogy a scene építői mindent megtesznek ennek az érdekében, had fejtsem ki hogy a counter-strike közösségét, a "scenet" nem csak az éllovasok formálják hanem az egyszerű játékosok is, s egy csapat annyit ér mint a leggyengébb tagja. Ezer meg ezer csodálatos klán portált, szervert látni mindazoktól akik üldözik a counter-strike nagy átkát a sikertelenséget maguk előtt, s ez főleg azért van, mert gőzük sincs mihez kezdjenek egy ilyen maszlaggal ami kialakult, helyette még tetőzik is azt... A magyarok másik nagy problémája, hogy a counter-strike iránt, a közösség jellege miatt tökéletesen alábbhagyott az érdeklődés, az egész játék hírneve Magyarországon a béka segge alatt van, nem kéne megpróbálni talán külföldi magyar közvetítésekkel, vagy egyéb más érdekességekkel, KULTÚRÁVAL feldobni?. Főleg a fiatalabakat vonzza már csak, s azokat is maximum pár hónapig, s csak is azért mert ez olyan menő játék, ahol lehet kurva anyázni, oltogatni, beszólni mindenkinek, s szart dobálni. Én bizonyára nem hagynám hogy a jó hírnevű szervereket, helyeket ellepje a por, s helyükbe lépjenek tömeg számra olyan helyek, ahol minden van csak játék nincs. Hova lett a tisztesség, meg a megbecsülés a játékból? Ki emlékezteti a magyar közösséget a régi motorosok sikereire, szokásaira, meg arra hogy milyenek is ők emberileg??? Az embernek csak akkor van múltja ha van jövője. Felvetném hogy tessék interjúkat készíteni a régi motorosokkal, mondják el a véleményüket. Teszem azt, mivel sokan példálóztatok a focival, szerintetek a mai magyar focisták a régiek emlékét hajszolják, vagy egyáltalán megpróbálnak tanulni a múltjukból, vagy próbálnak tanulni egyáltalán bármiből, vagy élvezni amit csinálnak? Szerintem megint oda kell kilyukadnom hogy minden a pénzről szól, a sikerről... Jómagam is befejeztem a counter-strike-al a pályafutásomat, mert már nem bírtam elviselni a nagy semmit, ami körülöleli az egészet, megpróbáltam például készíteni egy portált ahol összegyűjtöttem volna a régi lanok összes eseményét, eredményét, egyfajta emlékművet állítva. Sajnos, hiába írtam a kedves szervezőknek tojtak rám információ ügyileg. Egyáltalán érdekel még valakit a Counter-Strike? Komolyan nézzetek magatokba, s ha érdekel titeket, akkor foglalkozzatok vele építően, valamit akarjatok már hozzárakni a játékotokon kívül. Nem kell orbitálisan jónak lennünk a sikerhez, még csak jónak sem kell lenni, a kultúra meghozza a sikert mindenkinek.

Legyen Szép napotok, Csikaszkoma, Szigetszentmiklós
Mennyi de mennyi igazság van benne... :) Vannak itt még jó emberek, csak megkell őket találni :)
Hülyegyerek :D
avatar #252

MEduSha alias Kiwi alias KiscserkészCsikasz
avatar #251
Válasz Abdul_Mohamed #50. hozzászólására
Bízom benne, hogy az utolsó sor előtti mondatod csak elírás, felcserélés. Bár manapság már a kis taknyok elvárják, hogy előre köszönjünk nekik, lassan az ajtót is ki kell nyitni, hogy méltósága betolja a dagadt picsáját....
Ne vedd személyeskedésnek, ez általános megfigyelés, tapasztalat... Ettől függetlenül tartom, hogy nem az idősebbnek kellene nyitnia, hanem a fiatalabba némi illemet verni
Az talán igaz, hogy nem az idősebbeknek kéne nyitnia, csak ha megfigyeled az "idősek" közöt tugyanannyira sok az antiszocializált bunkó, mint a fiatalok körében. Szóval vannak akiket 1x-űen hiába idősebbek nem éri meg tisztelni. Nem érdemlik meg. Azt meg, hogy ki érdemli meg mindenki maga tudja eldönteni. Szóval ez kissé bonyolultabb dolog.
avatar #250
Azt gondolom, hogy ez a wiggles kupa nagyon jó dolog, s gratulálok azon csapatoknak, akik a "kisebbekből" kerülhettek oda! Irigylem is őket, mert rendkívül jó fejlődési lehetőség, hogy játszhatnak top magyar ellenfelek ellen, akiknek el lehet hinni, hogy mit lőnek, mert már bizonyítottak LAN-győzelmekkel, jó szerepléssel stb. A magyar scene problémáinak megoldását mindig is hasonló online ligák rendezésével gondoltam megoldani, csak nagyobb kaliberben, hogy több csapat is odaérjen! Szerintem így lehet CS-s berkekben feljavítani a színvonalat mind játékban, mind magatartásban! Ugyanis egy 15 éves mindenkinek be fog ugatni, ez a kor átka, de ha a legjobbak ellen játszhat hétről hétre, megtanulja, hogy az ellenfelet, legyen az bármilyen, tisztelni kell, csakúgy, mint a csapattársakat, akikben még meg is bízol! Valószínű, hogy ha az illető pléjer akarja valamire vinni, s fejlődni, akkor tiszteli a legjobbakat, így testközelből az ő viselkedésüket fogja másolni! Más kérdés, hogy aki már odaér, hogy ilyen ellenfelek ellen játszhasson, annak eleve hasonlóan pozitív hozzáállása van! S probléma, hogy ezt hogyan érjük el!
A legnagyobb baj az egészben, hogy vannak hobbi játékosok, cheaterek, fejlődni akarók, profik, kezdők mind mind más és más elvárásokkal! A fórumokon kommentelők, hírezők sem mindig éppen abba a kategóriába tartoznak, akiknek jelent annyit a CS s a kultúrája, hogy tudnak viselkedni, tiszteletet mutatni!
Ha kialakulna egy nagyobb kaliberű online liga a wiggles mintájára, akkor talán legalább az a közösség normális lenne, s ha valaki tagja akarna lenni, alkalmazkodnia kell!Az online ligák s lanok elit légköre pedig magával hozná a javulást!
A lanokra nagyon kevesen mennek a nyereményekért, így a lan-szervezőknek sem profit orientáltan kellene szervezni...
Apád! ritikűűűl??? Low vagy nem szamár!
avatar #249
Válasz quick #248. hozzászólására
kimadart egy félre a legvégéről, tehát pawa: te se értsd félre
Én csak annyit mondanék, hogy a múltkor játszottunk valami külföldi erős mix ellen,
télleg gecijók voltak, DE nem aláztak nem ugattak szépen lejátszották...
Elég sok magyar "high" -ot tudnék mondani akik undorítóan viselkednek egy mixen vagy pcw n.
A végén az emberek már mixelni se akarnak mert a lowok kickelnek a mid az már néha nem az és csak aláznak
és kickelnek.....
A másik: egy kurva értelmes magyar public szervert nem találok ami NEM nonsteames és NINCS rajta AMX...
Csak a hülyeség jön belőlem,néha én is elgondolokodom:)
avatar #248
Válasz quick #246. hozzászólására
nade kérem, hová tudna színesedni még ez a játék, vagy maga a magyarok játékstílusa, amikor a CS megjelenése óta ugyanazon a 4 pályán habzanak az emberek? Ez is egy probléma, ha már itt tartunk, hogy a CS-t legtöbben a focihoz hasonlítják, meg amikor más mapokat említ az ember, akkor ilyennel vágnak vissza, hogy a focit is évek óta ugyanazon a pályán játsszák, mégse sírnak. Hát kérem szépen, lehet így gondolkodni? Hol jön össze a két dolog? Segítek: sehol, ez egy baromság. Ez pontosan azért egy számítógépes játék, hogy legyen benne mindig új lehetőség, és ne csak "SLOBY"-ra vagy "cserép"-re tudj pakolni azon a szaros infernon, amin már mindenki ismer minden helyet, és még ha láthatatlan lennék akkor is kitúrnának falon át.

No de egy kicsit elkanyarodtam a témától, lássuk csak.

Sokan írtátok, hogy szponzor meg pénz hiánya, elmondanám nektek, Én, hogy ez megint egy baromság. Aki nem szánja rá a pénzét, az nem akar játszani. Ha akarsz játszani, és ott akarsz lenni, akkor a semmiből is előteremted és ott vagy. Mindig azok a fránya kifogások. Egyszerűbb egy kifogást találni, mint szembenézni a feladattal. Ez az egyik legnagyobb bajunk. Ám sajnos ezen javítani nem tudunk, a fejekben hatalmas zűrzavar van, mint ahogy ezt többen elmondtátok, köztük pawa is. Azonban azt is szeretném hozzáfűzni, hogy kedves d$t a Te fejedben is kibaszott nagy zűrzavar van. Te elvárnád, hogy bárki is felnézzen rád, amikor úgy viselkedsz az emberekkel, mint Én a lábtörlőmmel? Hogy képzeled ezt? Még mielőtt azzal jönne bármelyőtök, hogy Ő elért ebben a játékban valamit, annak szeretném elárulni, hogy nem. Semmit az ég világon nem ért el, csak azt, hogy mindenki hülyének nézi, és Ő a fórum fő célpontja. De aki nem látja, hogy ez nem véletlenül van, az egy barom. Szeretném neked elárulni, kedves d$t, hogy ennek a dolognak az egyik jelentős oka a Te személyiséged. Akarva akaratlanul, mivel jó játékos vagy (legalábbis annak tartod magad) és elég régóta vagy a saját egyszemélyes elited, a többiek próbálnak hasonlítani rád, főleg az újoncok, akik ugye feljönnek ide, és mit látnak fő hírben? Hát azt, hogy valamilyen lan van, és a döntőt éppen d$t és a csapata játssza. Akkor minden bizonnyal Ő egy olyan ember, akinek a nevét mindenki ismeri a sceneben, talán jó példa lehet. Átveszik a stílusodat, mert már nincsen egy emberileg valamire is méltó KODIAK, vagy DoZeR, vagy bárki más akitől valóban helyes példát vehetne. Te vagy az elsődleges csordavezér, akit el kéne tűntetni innen, erről a fórumról, véglegesen. Te voltál az, aki elkezdte ezt a forgatásos faszságot is, ami miatt az elit is szétbomlott, és azóta csak a kuladobálás megy. Szétbombáztad az elitet, és ezzel magát a közösséget is. Hozzá kell tennem: azt örömmel látom, hogy szereted itt fórumon megenni azt a szart, amit saját magadnak főztél. Gratulálok! :)
Egy szó mint száz, bármivel is védekezel, vagy próbálod kimagyarázni magadat, ez akkor is így lesz. Ha szeretnél egy kis statisztikát, azt mondanám, hogy 40%-ban neked köszönhető. A maradék 60-at a többiek cirka 250 komment alatt összedobták.

No de hagyjuk is ezt, nyilván csak Én gondolom úgy, hogy egy nagyon fontos ember vagy ahhoz, hogy ez a rothadás végbemenjen. Mivel a fejekben nem lehet rendet tenni, ezért pofátlanul minden kommentet moderálni kell. Nem, nem azt, aki bazdmeg, kurva és geci szavakat használ a kommentjében, hanem azt, aki bicskanyitogató stílusban, de megválogatott, olykor szakszavakkal megtűzdelt kommentekben hiheti el, hogy Ő mennyire kompetens, és Te pedig egy buta fasz vagy. Ebből van a legtöbb flame, kérem szépen.

Ennyi voltam, köszönöm annak aki végigolvasta, remélem vagytok egy páran, akik így gondoljátok. (Valszeg a 90%, mert ugye mi buták vagyunk, és inkompetensek :))

#194, valószínűleg az egyetlen említésre méltó komment a topikban, az összeset törölni kéne, és ezt az egyetlen egy hsz-t főhírbe kirakni. Úgysem olvassák el, pedig minden igazság benne van.

Abdul_Mohamed : félre ne értsd, csak az első mondat vonatkozik a Te hozzászólásodra. Az első rész második felét annak az emberkének küldeném, aki egy topicban anno ez miatt ugrott nekem :)

Pawa: Te se értsd, minden dolgot amit írtam a fórumos viselkedésedre írtam, és arra, hogy egyszerűen el kéne takarítani a kedves személyed erről az oldalról, örökre. Ventrilon meg lanon realben azt mondasz a haverjaidnak, amit szeretnél. Senkit sem fog érdekelni.
kimadart egy félre a legvégéről, tehát pawa: te se értsd félre
A kor szelleme kiölte belőlem a szép érzetet, de érzem, hogy a szépet védeni nekem még cél lehet...
avatar #247
Lassan vegere lehet menni az egésznek itt aki olvassa a forumot, azt kaphat valaszokat Abdul_Mohamed es amit legutobb olvastam quick ök irtak valami lényegeset, Válaszokat!
Auronbjusz
avatar #246
Válasz Abdul_Mohamed #179. hozzászólására
Ezzel nem értek egyet "Vannak jobbak es rosszabbak de ok ugyan ugy vegig jartak a szamar letrat (demoztak,botoztak,waroztak,puboltak,lanoztak,anyaztak es meg tobbet gyakoroltak).". Ha mindenben így állnánk a dolgokhoz, ma is ott lóghatnánk a fán (Darwin szerint), vagy egy szál bőrdarabbal a pöcsünk előtt hajkurásznánk az állatokat, meg a leesett gyümölcsöket rágcsálnánk. Nem véletlen adta át a másik a tudását, így másoknak is könnyebb volt, plusz lehetőség volt a fejlődésre, mert nem kellett még egyszer / sokszor feltalálni a spanyol viaszt, lehetőség volt előrelépni, nagyobb célokat elérni. Két dolog van most:

1, nem nagyon akarnak konkurenciát maguknak, így szerencséjükre jóval kevesebb is van, így azon a néhány LAN-on megtérül valamennyire a"befektetésük"

2, akik abbahagyják, sem foglalkoznak utánpótlás neveléssel. biztos van jobb dolguk:D

Tehát amíg minden egyes Pistikének a nulláról kell kezdeni, sokkal jobb nem is lesz a helyzet ezen a téren, mert ahelyett, hogy új ötletekkel gyarapodna a magyarok játéka, színesedne, először ugyanazokra kell rájönniük, amit mások 5 éve tudnak, és mire eljut ugyanarra a szintre, valószínűleg már Ő is ugyanúgy beleun az egészbe.
nade kérem, hová tudna színesedni még ez a játék, vagy maga a magyarok játékstílusa, amikor a CS megjelenése óta ugyanazon a 4 pályán habzanak az emberek? Ez is egy probléma, ha már itt tartunk, hogy a CS-t legtöbben a focihoz hasonlítják, meg amikor más mapokat említ az ember, akkor ilyennel vágnak vissza, hogy a focit is évek óta ugyanazon a pályán játsszák, mégse sírnak. Hát kérem szépen, lehet így gondolkodni? Hol jön össze a két dolog? Segítek: sehol, ez egy baromság. Ez pontosan azért egy számítógépes játék, hogy legyen benne mindig új lehetőség, és ne csak "SLOBY"-ra vagy "cserép"-re tudj pakolni azon a szaros infernon, amin már mindenki ismer minden helyet, és még ha láthatatlan lennék akkor is kitúrnának falon át.

No de egy kicsit elkanyarodtam a témától, lássuk csak.

Sokan írtátok, hogy szponzor meg pénz hiánya, elmondanám nektek, Én, hogy ez megint egy baromság. Aki nem szánja rá a pénzét, az nem akar játszani. Ha akarsz játszani, és ott akarsz lenni, akkor a semmiből is előteremted és ott vagy. Mindig azok a fránya kifogások. Egyszerűbb egy kifogást találni, mint szembenézni a feladattal. Ez az egyik legnagyobb bajunk. Ám sajnos ezen javítani nem tudunk, a fejekben hatalmas zűrzavar van, mint ahogy ezt többen elmondtátok, köztük pawa is. Azonban azt is szeretném hozzáfűzni, hogy kedves d$t a Te fejedben is kibaszott nagy zűrzavar van. Te elvárnád, hogy bárki is felnézzen rád, amikor úgy viselkedsz az emberekkel, mint Én a lábtörlőmmel? Hogy képzeled ezt? Még mielőtt azzal jönne bármelyőtök, hogy Ő elért ebben a játékban valamit, annak szeretném elárulni, hogy nem. Semmit az ég világon nem ért el, csak azt, hogy mindenki hülyének nézi, és Ő a fórum fő célpontja. De aki nem látja, hogy ez nem véletlenül van, az egy barom. Szeretném neked elárulni, kedves d$t, hogy ennek a dolognak az egyik jelentős oka a Te személyiséged. Akarva akaratlanul, mivel jó játékos vagy (legalábbis annak tartod magad) és elég régóta vagy a saját egyszemélyes elited, a többiek próbálnak hasonlítani rád, főleg az újoncok, akik ugye feljönnek ide, és mit látnak fő hírben? Hát azt, hogy valamilyen lan van, és a döntőt éppen d$t és a csapata játssza. Akkor minden bizonnyal Ő egy olyan ember, akinek a nevét mindenki ismeri a sceneben, talán jó példa lehet. Átveszik a stílusodat, mert már nincsen egy emberileg valamire is méltó KODIAK, vagy DoZeR, vagy bárki más akitől valóban helyes példát vehetne. Te vagy az elsődleges csordavezér, akit el kéne tűntetni innen, erről a fórumról, véglegesen. Te voltál az, aki elkezdte ezt a forgatásos faszságot is, ami miatt az elit is szétbomlott, és azóta csak a kuladobálás megy. Szétbombáztad az elitet, és ezzel magát a közösséget is. Hozzá kell tennem: azt örömmel látom, hogy szereted itt fórumon megenni azt a szart, amit saját magadnak főztél. Gratulálok! :)
Egy szó mint száz, bármivel is védekezel, vagy próbálod kimagyarázni magadat, ez akkor is így lesz. Ha szeretnél egy kis statisztikát, azt mondanám, hogy 40%-ban neked köszönhető. A maradék 60-at a többiek cirka 250 komment alatt összedobták.

No de hagyjuk is ezt, nyilván csak Én gondolom úgy, hogy egy nagyon fontos ember vagy ahhoz, hogy ez a rothadás végbemenjen. Mivel a fejekben nem lehet rendet tenni, ezért pofátlanul minden kommentet moderálni kell. Nem, nem azt, aki bazdmeg, kurva és geci szavakat használ a kommentjében, hanem azt, aki bicskanyitogató stílusban, de megválogatott, olykor szakszavakkal megtűzdelt kommentekben hiheti el, hogy Ő mennyire kompetens, és Te pedig egy buta fasz vagy. Ebből van a legtöbb flame, kérem szépen.

Ennyi voltam, köszönöm annak aki végigolvasta, remélem vagytok egy páran, akik így gondoljátok. (Valszeg a 90%, mert ugye mi buták vagyunk, és inkompetensek :))

#194, valószínűleg az egyetlen említésre méltó komment a topikban, az összeset törölni kéne, és ezt az egyetlen egy hsz-t főhírbe kirakni. Úgysem olvassák el, pedig minden igazság benne van.

Abdul_Mohamed : félre ne értsd, csak az első mondat vonatkozik a Te hozzászólásodra. Az első rész második felét annak az emberkének küldeném, aki egy topicban anno ez miatt ugrott nekem :)

Pawa: Te se értsd, minden dolgot amit írtam a fórumos viselkedésedre írtam, és arra, hogy egyszerűen el kéne takarítani a kedves személyed erről az oldalról, örökre. Ventrilon meg lanon realben azt mondasz a haverjaidnak, amit szeretnél. Senkit sem fog érdekelni.
A kor szelleme kiölte belőlem a szép érzetet, de érzem, hogy a szépet védeni nekem még cél lehet...
avatar #245
hogy hogy javuljon itt bármi? jó kérdés. manapság a dolgok felgyorsultak, mindenki a saját dolgával foglalkozik, kivétel persze van, de sokan már sz*arnak bele az egészbe. nem jártam nagy, neves lanokon, hisz Én max egy "noname" senki vok (a kocka társadalom szerint), de amiket hallok/olvasok róluk, az alapján az jött le, hogy a lényeg a mennyiség és a PÉNZ. onnantól kezdve, hogy nem a minőségen van a hangsúly és hogy a pénz kerül előtérbe, az egész értelmét veszti. attól, hogy ezt a játékot évek óta játsszák, attól az még nem indok arra, hogy ebből "üzeletet" kelljen csinálni.

kb. nyár közepén voltam hálópartin. egy garázsban voltunk 13-14-en. volt atom gagyi és volt 1-2 izmosabb gép is. a hangsúly nem egy rohadt támogató reklámozásán volt, hanem a "gamer" társadalom összezendítésén. unokatesóm szervezte az egészet, Én rajta kívül senkit sem ismertem. nem volt nagy szám, de jót elpörögtünk. akkor derült ki számomra, hogy vannak olyan emberek, akik még nem is játszottak a CS-vel :O nagyot néztem, mert kb. rajtam kívül 4 ember játszott vele valaha és már egyiket sem érdekelte. lényegébe így csak CoD ment, ami nem rossz, de nekem, mint CS-t évek óta játszó játékosnak atom szokatlan volt, hogy már ennyire nem foglalkoznak ezzel a játékkal. szóval ez a "változás" nekem is eléggé szokatlan. tény, hogy sok hardverbetyár játék van mostanában, de nekem még ma is az egyik leglényegesebb játék a CS és bármelyik verziója. nagyjából ennyi a közvetlen személyes tapasztalatom. na meg ez az oldal is. nem túl jó ez az egy kasztba rendezés. az a három betű pár éve még nem szerepelt itt és nem is ilyen volt az oldal színvonala. a modernizálás és az egységesítés nem feltétlenül jelenti, hogy jobb is lesz nekünk. szerintem jó páran értik, hogy mire gondolok.
Beginner? Hülye vagy? Én lenni ADVANCED!
avatar #243
Válasz django_R #230. hozzászólására
nekem is volt egy ilyen spanom.

most épp warlockal van egy csapatban :DDD

:D
http://www.youtube.com/watch?v=Q8Tiz6INF7I
avatar #242
Válasz bohocZ_-_almale #235. hozzászólására
off// eddig olvastam ...
nekedis eleged lett? ...
Hülyegyerek :D
avatar #241
Válasz G1psy #240. hozzászólására
Sziasztok!

Szerintem itt a fórum az, ami a legjobban elveszi a kedvét az embereknek akár a játéktól, akár a közösség építésétől. én személy szerint nem azért csinálom a FUN lanokat, hogy jó nagyot kaszáljak, hanem azért, hogy jobban megismerjék egymást nálam az emberek.. és hiába csak 1-2 ismertebb játékos, ill. ismertebb közösségi tag fordult meg nálam, attól függetlenül ők is és a noname játékosok is jól érezték magukat. jobban megismerték egymást, és sokkal jobban tisztelik azóta egymást. Jót tett nekik, hogy együtt játszottak... kibeszélték egymás játékát erősségét/hibáit egy-egy map után... ilyen "családias" hangulatúnak kellene lennie ennek a közösségnek, mind kisebb mind nagyobb lanon mind a fórumon. Ez az oldal a játékról szól. Arról a játékról, amit mindnyájan játszunk, kisebb nagyobb sikerrel. Csak annyira elkorcsosult a mentalitás, hogy már nagyon pénz és sikerorientált lett az egész dolog.. A nagyobb lanok, nem azért vannak, hogy a magyar Counter-strikeos közösséget összefogja, hanem hogy jó nagyot lehessen szakítani az egészen.. persze közrejátszik pénz mindenhol.. nálam sem ingyen van a dolog.. sőt nem is 0-ra jövök ki egy-egy lan után, de a nyereségem/nyereségünk minimális...(épp hogy egy doboz cigi kijön belőle kb.). Nem tudom milyen a költségvetése a nagyobb lanoknak, de biztos vagyok benne, hogy nem pusztán szórakozásból csinálják a szervezők...

Kisebb méretű, olcsóbb, és színvonalasabb lanok kellenének, hogy a kisebb csapatok is szívesen lemenjenek, mert ezt a közösséget, szerintem csak így lehetne megmenteni, és azzal, ha mindenki aki a másikra köpköd, magába nézne, és mérlegelne, hogy mit szeretne: sikeres, nyitott, fejlődőképes magyar jáékot, és összetartó közösséget, vagy azt, hogy csaka fika meg a flémelés menjen az oldalon, és kihaljon a csé magyarországon, mert ha ez így megy tovább ez lesz belőle.

(nem olvastam kommenteket mert rohdt sok és nincs időm elolvasni)

GL mindenkinek.

Üdv

Gipsy
Nagyon egyetértek a nézőpontoddal. 100% :))))
Hülyegyerek :D
avatar #240

Ha a gázbömböldében nem színyel a bigyó, akkor meg kell apcukkolni zsuppajszerrel, vagy szovácsolt márklárral, mert gyesporos a telázsi
avatar #239
Válasz django_R #236. hozzászólására
majd meglátjuk de ha így lesz nem féltékeny leszek hanem büszke !
off
najóde körülbelül 5percbe kerül tülnőni rajtad.
on

engem például nem vonz a közösség. Lehet az én hibám, de összesen 4 hozzászólást olvastam el, mert a pawa-többiek, többiek-pawa fightra semmi szükség nincs. megint nem a témáról szól a topik, senki sem kiutat keres, csak szarba akarja tiporni az ellenfelet waron. Nem játszanak már a régi 'nagy' nevek és a következő generációk is tűnnek el. A játék leminősült azoknak a 13-15 éveseknek a szórakozásává, akiket kicsúfolnak az iskolában, életükben nem rúgtak bele egy focilabdába, de talán még nem is legoztak. Aki hosszú évek óta a scene tagja, az belegondolhat, hogy folyamatosan alacsonyabb lett az átlagéletkor. Míg 6-7-8 éve jellemzően egyetemisták adták a magot, addig 2-3 éve már a legtöbb játékos középiskolás volt, most pedig kezdenek többsége kerülni az általános iskolások. Ez a folyamat valahol természetes persze, hiszen az évek múlásával a prioritási sorrend megváltozik és az esti cs-zést felváltja a sörözés,a bulik, a barátnő, neadj'isten a munka. Többen leírták már előttem, valaha kisebb és összetartóbb volt a scene, sokkal elérhetőbb közelségben voltak (skillben is) a külföldi csapatok. A lemaradásunk folyamatosan egyre nagyobb, ugyamúgy mint más sportokban (foci,kosárlabda,stb) és maga az ország helyzetében is. Hiába mondják sokan, hogy nem a szponzorok hiányán múlik az eredményesség, el kell keserítsem őket: sajnos ez is hozzájárul. Évekkel ezelőtt szétesett csapatok még mindig együtt lennének, nem lenne minden második héten gnu #932 lineup és komoly nyereményekért készülnének, gyakorolnának, küzdenének. Eltűnt a külföldre kijutás lehetősége is, ami szintén motivált embereket, hogy leüljenek nap mint nap és játsszanak. Lehet kicsit össze-vissza lett a komment, de a lényeg az: sajnos a counter-strike-ban is hiányzik a megfelelő gazdasági háttér, ami elengedhetetlen a jó eredményekhez. kicsit olyanok vagyunk, mint a futball vb,eb-selejtezők előtt: mindig készülünk valami nagy dobásra, de soha nem jön össze, évről-évre szürkébbek vagyunk. Amikor Várszegi öntötte a pénzt az MTK-ba, akkor kitörtek a hazai állóvízből és nemzetközi szinten is tettek le eredményeket, ugyanez igaz a Gody támogatta foppal, xdkval.
A kép elég keresű: változás nem lesz. Sem a cs-ben, sem a sportban, sem az ország gazdasági helyzetében.
avatar #238
megoldás: tilcsák be pawát!
avatar #237
sokan nem látják tisztán valóban, és tényleg az kéne, hogy valaki, aki normális, és persze ez oda-vissza kell hogy működjön, az illető akinek magyaráz az is legyen normális, egy szó mint száz,
kurvára lenn vagyunk a földön, sokan nem merik be ismerni, vagy ugy gondolják, hogy persze, max te meg a többiek meg a-aa-a-aa daNikee a a büdös lowww:D

De mondjuk ilyen szintű csodára nem is várok..
HA VISSZA AKARSZ FLAMELNI, AKKOR KÜLDJ EGY PM ÜZENETET, NEM OLVASOM NAGYON A HÍREKET! :D
avatar #236
Válasz gizmo_ #234. hozzászólására
ezekszerint túlnőtt rajtad :D
majd meglátjuk de ha így lesz nem féltékeny leszek hanem büszke !
http://www.drdio.hu - ezt ajánlom minden művésznek :)
avatar #235
off// eddig olvastam ...
by boho'cZ - almale'
avatar #234
Válasz django_R #230. hozzászólására
nekem is volt egy ilyen spanom.

most épp warlockal van egy csapatban :DDD

ezekszerint túlnőtt rajtad :D
avatar #233
Válasz Husky #227. hozzászólására
speciel én már játszóttam jópár elit játékossal és 1ik sem másabb mint 1 áltag játékos, csak többet tud mint az átlag, semmivel sem másabbak, de am elitből akit érdemes kiemelni az JP, őt nem érdekli kivel van, szivesen mixel gyengébekkel is :)
amugy jah..
Bereg: pedig jobb mint az a piros fehér zöldes faszom vagy mi
avatar #232
mint lófaszjóska lenne egy megjegyzésem.

mindenki csak azt papolja, hogy az "elitnek" mit kellene tennie. de könyörgöm mi az elit? teréz anya kht? segítünk mert jó fejek vagyunk? ugyan. aki akar valamit, azért tesz is. ha látja valaki, hogy tesz, gyakorol és akarja, akkor lehet, hogy segít. de nem kötelessége. ez nem a szociálpolitikai minisztérium, aki egyenlősdit akar, az rossz helyre született, mert ez nem az a világ.
"Nem arról kell beszélni, hogy szar, hanem hogyan teheted jobbá!"
avatar #231
Válasz Peda_Z #228. hozzászólására
A legelső játékosokat ki tanította ? :OOOOOO
...és már omlik is a kártyavár.
a játék programozói és hidd el az őket tanitottára is van válaszom szóval ... :o
Huzzal mar vissza a rockkocsmaba 10/20-azni te bohoc.. Az valo neked.
avatar #230
Válasz -boE- #201. hozzászólására
van egy spanom elmondtam neki hogy állitsa be a gépét, a cs-jét
elmondtam mit merre botozzon milyen demot nezzen
2 hét alatt hatalmasat fejlödött
nekem is volt egy ilyen spanom.

most épp warlockal van egy csapatban :DDD

http://www.drdio.hu - ezt ajánlom minden művésznek :)
avatar #229
Válasz Husky #227. hozzászólására
speciel én már játszóttam jópár elit játékossal és 1ik sem másabb mint 1 áltag játékos, csak többet tud mint az átlag, semmivel sem másabbak, de am elitből akit érdemes kiemelni az JP, őt nem érdekli kivel van, szivesen mixel gyengébekkel is :)
sok ilyen játékos van köztük jp is de meglepődnétek, hogy mennyien játszanak gyengébekkel is
avatar #228
Válasz PASZY #204. hozzászólására
Szerintem meg, a Magyar "elit" játékosoknak kellene tanácsokat a adni a jövőbeli játékosoknak. Egy srác lehet jobban hallgat Dozerre mint egy noname playerre. Ezekből van kevés itt Mo.-on mivel aki bekerül az elitbe ő már azt hiszi h ő kurv* jó és leszarj* mivan a kis csicskákkal akik a jövőt képviselik. (Tisztelet a kivételeknek!!)
A legelső játékosokat ki tanította ? :OOOOOO
...és már omlik is a kártyavár.
"A mit tudni fog nyujtani a klán: Lanra lévő menést és felkészülést.."
avatar #227
speciel én már játszóttam jópár elit játékossal és 1ik sem másabb mint 1 áltag játékos, csak többet tud mint az átlag, semmivel sem másabbak, de am elitből akit érdemes kiemelni az JP, őt nem érdekli kivel van, szivesen mixel gyengébekkel is :)
A legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá. - Dave Weinbaum
avatar #226
Válasz ekim #221. hozzászólására
Na ez az! Ehhez kéne még, hogy összeszedjen egy akármilyen csapatot és lejöjjön lanra. Aztán majd rájön, hogy két nap alatt többet fejlődött, mint két hónap alatt, amihez egy örök élmény is társulhat......
Az "elitet" is megértem, mert az alapokat mindenkinek magának kell megtanulni, később meg akinek kell nézzen HLVT-t vagy teszem azt Heaton tanít videót,és tanuljon abból, H34DH[HUN]73R [XD PR0 XD] ne DSt-től várja, hogy megtanítja játszani....
ui: ezt nem ekimnek akartam válaszolni
avatar #225
Válasz -Tomi- #6. hozzászólására
Nem, mert alapvetoen ebben a kozossegben az emberek 90% digitalis benszulott, ezektol pedig tiszteletet, toleranciat es normalis emberi hangnemet felesleges lenne elvarni. A vezetoseg pedig remekul supportal ezen tevekenyseghez, igy a majmok megkapjak mindig a banant es mindenki elegedett.

BTW felesleges itt okoskodni: nem fog semmi sem valtozni.
ez mind igaz rád is.!!!
xt1an: csak nehogy ugy jarj mint foda
avatar #224
Tiszta szelmalomharc veletek megertetni , h oylan dologra vagytok amit ti magatok is megtalalhattok .
En szemely szerint csak oylanokkal jatszom akiket ismerek, nem fogok elmenni CTPT Pistike-vel mixleni mert :
Nem ismerem , Azt se tudja merre megy elore ,+50% eselye van annak , h csalo vagy nyomorek .

Ha mar minden aron tanulni akartok a ajobbaktol akkor irany lel anra es vagy jatszatok ellenuk(esetleg nalatok jobb csapaot ellen pcwt lanon)vagy alljatok mogejuk es nezzetek h mit csinalnak .

Ennyi. Ennel tobbet nem fogtok kapni senkitol se(max heatontol meg a regi sk-s wallbang moviekbol).
[NQBLA7]
avatar #223
Válasz EL-Tigre #219. hozzászólására
a cs csapatorientált . tök mind1 ha te jóvagy ha társaid szarok igy hogy ha vki jobb az adott
csapatban próbálja tanítani a többieket és a többiek is tanulnak a mozgásából lövéstechnikából
1-2 flashet elnéznek látják mikor hova tart tehát még ha nemis direkt mégis tanitja őket.
kérdem én olyan nehéz lenne ha 1héten pár wart letolni a gyengébekkel? én speciel
bárkivel eljátszom nekem aztán tök mind1 hogy pisti sanyi feri vagy bárki sose azt néztem ki hogy játszik.
ezt még bh kommentjéhez füzném. nem kell sirni hogy igy ugy gonosz az elit azzal hogy vki az elit tagja
lesz semmilyen előnye nem származik az életben.
Ez bizonyos esetben igaz, de lehet, hogy az adott "jobb" játékos éppen hülyeséget tanít a többieknek.
Másik példa ha már gizmoék felhozták a focit. Régebben játszottam egyesületben, és úgymond a helyi "szomszédok" elleni meccs mindig nagy rangadónak számított. Bekerült egy srác oda egy felsőbb osztályból, nagyon lelkes volt, kitűnt az ottani átlagosnak mondható játékosok közül, és mutatott némi maradandót.... pár mérkőzésig, aztán besüllyedt az ő középszerű játékstílusukba, mígnem teljesen igazodott az ottani szinthez.
Egy jobb játékossal nem mondom, hogy nem fejlődhet egy kisebb csapatban a többi játékos, de ez nem általános.
A lényeg talán ami korábban elhangzott. 5 motivált játékos, sok demo, sok dm, botozás, bc-k, majd lanok.
Ami alapvetően tudnivaló trükk, az pedig már minden elérhető a FoP bibliában, és a neten... csak keresni kell.
Egyszerűen túlvan spirázva ez a dolog, hogy ki tanítson kit... ez hülyeség. vegyük a teamworkot, ne a mostanit, hanem még a zugi verziót. Akkoriban középszerű játékosokból álló csapat, nem kicsit kinőtte magát, és talán hosszú ideje az egyetlen majdnem fix lu-val működő csapatként szinte mindig lanesélyesek.

Lehet ragozni a dolgokat, de attól még minden megtanulható elit játékosok nélkül is, amit boe is tett, szimplán annyi volt, hogy adott egy tanácsot, amit minden egyszerű ember itt elolvashat, és csak a fáradstágot kell vennnie hogy megtegye.
Lusta pásztor mellett gyapjút szarik a farkas!
avatar #222
Válasz jnk-_- #214. hozzászólására
és áruld el azt is miket küldtél még neki :)
:DDDD
Kőműves Kelemen az asztalhoz hívja fiát: -Gyere fiam enni, anyád már fal :-)
avatar #221
Válasz gizmo_ #218. hozzászólására
igazad van, hogy a focis példa nem tökéletes de ha evszünk 1 olyan csapatot akik kispályán hobbi-ből fociznak és néha elmennek, 1 kupára, nekik nincs edző, ők úgy lehetnek csak jobbak ha sokat gyakorolnak, 1ütt és egyénileg..

Nem tudom honnan jött alapból az, hogy a jobb játékosok miért nem foglalkoznak a kezdőkkel, ez mindig is ilyen szinten volt, a jobb játékosok viselkedésével és példamutatásával van a gond, nem azzal, hogy segítőkész-e vagy nem, mivel akikről beszélünk játékosok, nem edzők, ha segítség kell valakinek, hogy fejlődjön, akkor kérjen 1-1 elit játékostól és reménykedjen benne, hogy kap ne pedig elvárja, ha viszont nem kap, próbálja meg másnál, olyan soha nem létezett, hogy felkaroltak embereket és tanították játszani, én 2002 óta játszom de ilyenről nem nagyon hallottam, ha volt is valamiért megbukott..
Na ez az! Ehhez kéne még, hogy összeszedjen egy akármilyen csapatot és lejöjjön lanra. Aztán majd rájön, hogy két nap alatt többet fejlődött, mint két hónap alatt, amihez egy örök élmény is társulhat......
avatar #220
Válasz PASZY #204. hozzászólására
Szerintem meg, a Magyar "elit" játékosoknak kellene tanácsokat a adni a jövőbeli játékosoknak. Egy srác lehet jobban hallgat Dozerre mint egy noname playerre. Ezekből van kevés itt Mo.-on mivel aki bekerül az elitbe ő már azt hiszi h ő kurv* jó és leszarj* mivan a kis csicskákkal akik a jövőt képviselik. (Tisztelet a kivételeknek!!)
most nem butaságot írtál
avatar #219
Válasz gizmo_ #218. hozzászólására
igazad van, hogy a focis példa nem tökéletes de ha evszünk 1 olyan csapatot akik kispályán hobbi-ből fociznak és néha elmennek, 1 kupára, nekik nincs edző, ők úgy lehetnek csak jobbak ha sokat gyakorolnak, 1ütt és egyénileg..

Nem tudom honnan jött alapból az, hogy a jobb játékosok miért nem foglalkoznak a kezdőkkel, ez mindig is ilyen szinten volt, a jobb játékosok viselkedésével és példamutatásával van a gond, nem azzal, hogy segítőkész-e vagy nem, mivel akikről beszélünk játékosok, nem edzők, ha segítség kell valakinek, hogy fejlődjön, akkor kérjen 1-1 elit játékostól és reménykedjen benne, hogy kap ne pedig elvárja, ha viszont nem kap, próbálja meg másnál, olyan soha nem létezett, hogy felkaroltak embereket és tanították játszani, én 2002 óta játszom de ilyenről nem nagyon hallottam, ha volt is valamiért megbukott..
a cs csapatorientált . tök mind1 ha te jóvagy ha társaid szarok igy hogy ha vki jobb az adott
csapatban próbálja tanítani a többieket és a többiek is tanulnak a mozgásából lövéstechnikából
1-2 flashet elnéznek látják mikor hova tart tehát még ha nemis direkt mégis tanitja őket.
kérdem én olyan nehéz lenne ha 1héten pár wart letolni a gyengébekkel? én speciel
bárkivel eljátszom nekem aztán tök mind1 hogy pisti sanyi feri vagy bárki sose azt néztem ki hogy játszik.
ezt még bh kommentjéhez füzném. nem kell sirni hogy igy ugy gonosz az elit azzal hogy vki az elit tagja
lesz semmilyen előnye nem származik az életben.
Huzzal mar vissza a rockkocsmaba 10/20-azni te bohoc.. Az valo neked.
avatar #218
Válasz Abdul_Mohamed #216. hozzászólására
nem, de kiindulási alapnak nem jó? vagy neked van jobb ötleted? én szívesen elolvasom, ha van jobb, még örülök is neki
igazad van, hogy a focis példa nem tökéletes de ha evszünk 1 olyan csapatot akik kispályán hobbi-ből fociznak és néha elmennek, 1 kupára, nekik nincs edző, ők úgy lehetnek csak jobbak ha sokat gyakorolnak, 1ütt és egyénileg..

Nem tudom honnan jött alapból az, hogy a jobb játékosok miért nem foglalkoznak a kezdőkkel, ez mindig is ilyen szinten volt, a jobb játékosok viselkedésével és példamutatásával van a gond, nem azzal, hogy segítőkész-e vagy nem, mivel akikről beszélünk játékosok, nem edzők, ha segítség kell valakinek, hogy fejlődjön, akkor kérjen 1-1 elit játékostól és reménykedjen benne, hogy kap ne pedig elvárja, ha viszont nem kap, próbálja meg másnál, olyan soha nem létezett, hogy felkaroltak embereket és tanították játszani, én 2002 óta játszom de ilyenről nem nagyon hallottam, ha volt is valamiért megbukott..
avatar #217
Válasz Abdul_Mohamed #215. hozzászólására
értem én, de a tisztelet hiányát már kiveséztük... és az új generációt is(tisztelet a kivételnek).
A szponzoráció hiányt is már úgy-ahogy, a hobbiszinttel nem is vitatkozom. Csak most a kialakult helyzet és az azon való javítás volt a cikk kérdése, ezeket próbáljuk meg összeszedni. zugee is hobbiból csinálja, Ő mégis próbálkozik / próbálkozott. Meg aztán kétlem, ha a tanárok beintenének, és mindenkinek magától kell rájönnie, mennyi kettő meg kettő, akkor ilyen fejlettségi szinten lenne a világ. szemét tanárok:D (tudom, fakultatív hobbi, de attól még a jelenlegi helyzet stagnálása nem segít a fejlődésben).
az elöbb az volt a bajod, hogy a foci rossz példa mert ott van edző erre most szerinted eza tanár-os példa mennyire állja emg a helyét?
avatar #216
Válasz gizmo_ #213. hozzászólására
ha az ember megmutatta a másiknak, hogyan művelje a földjét, hogy több termése legyen attól nem volt neki gyengébb a termése, illetve az akkori tanításban is csak az alapokat kapták meg amikor 2 faluból beszéltek 1mással az emebrek a többi technológiát maguk fejlesztették ki, próbálták emgcsinálni a kapott útmutatás után, nem votl oylan h vki jött művelte 1 évig a földed és megtanított mindent... szval az emberei fejlődés NEM hasonlítható össze a Cs-vel..
nem, de kiindulási alapnak nem jó? vagy neked van jobb ötleted? én szívesen elolvasom, ha van jobb, még örülök is neki
madafaka or fadasaka
avatar #215
Válasz gizmo_ #212. hozzászólására
tényleg nem érted.. :( a mondandóm lényege az volt, hogy vegyünk 1 profi játéksot, aki azért játszik, hogy a maximumot kihozza magából, mivel mo-n a cs hobby szinten van ezért a ráfordított időt arra áldozza, hogy ő és a csapata minnél nagyobb előnyhöz jusson, de miért foglalkozzon más játékosokkal? az utánpótlás pont azért utánpótlás, hogy majd ha ő nem játszik a helyére léphessen, de őt se tanította senki pont ezek miatt, a másik része meg, hogyha feltűnik 1-1 ügyesebb játékos, aki szeretne fejlődni, azoknak ha belőnek 1 esti mixen 1 elit játékost hirtelen akkora arcuk van a semmire, hogy már-már idegesítő, mert lehet, hogy az elit arcol egymással, de nekik van valamire.. ileltve többre van mint a kezdőknek, akik még szinte lanon se voltak.. ha fejlődni akar vki, szép csönben tegye az előző hsz-emben leírtakat és meg elsz az eredménye

boe: persze sokat lehet fejlődni, de attól h te elmondtál neki pár dolgot még esélye nincs bekerülni 1 oylan csapatba 2 hét után, amilyenben te vagy..
értem én, de a tisztelet hiányát már kiveséztük... és az új generációt is(tisztelet a kivételnek).
A szponzoráció hiányt is már úgy-ahogy, a hobbiszinttel nem is vitatkozom. Csak most a kialakult helyzet és az azon való javítás volt a cikk kérdése, ezeket próbáljuk meg összeszedni. zugee is hobbiból csinálja, Ő mégis próbálkozik / próbálkozott. Meg aztán kétlem, ha a tanárok beintenének, és mindenkinek magától kell rájönnie, mennyi kettő meg kettő, akkor ilyen fejlettségi szinten lenne a világ. szemét tanárok:D (tudom, fakultatív hobbi, de attól még a jelenlegi helyzet stagnálása nem segít a fejlődésben).
madafaka or fadasaka
avatar #214
Válasz -boE- #201. hozzászólására
van egy spanom elmondtam neki hogy állitsa be a gépét, a cs-jét
elmondtam mit merre botozzon milyen demot nezzen
2 hét alatt hatalmasat fejlödött
és áruld el azt is miket küldtél még neki :)
avatar #213
Válasz Abdul_Mohamed #210. hozzászólására
Na látod, így máris más:D Így máris könnyebb érveket-ellenérveket összeereszteni:)

"Olyan dolgot probalsz rahuzni a csre ami itt nem letezik"

És ez teljesen igaz. A probléma, hogy ezen nem is változtatnak.

"A kozos tanulas meg ott kezdodik h leulnek 5 en es atbeszelik ,h kinek mi a feladata ."

Ez még mindig nem az, de megnézném, hogy ha mindenben így gondolkodtak vonla az emberek, ma hol tartanának. Az lehet,hogy már lejöttünk volna a fáról, de közel sem értük volna el ezt a feejletségi szintet.

"Kurvara idegesito h semmi mast nem tudtok csak a nagy es csunya feltekeny "elit" fikazasat , mert nem tanitanak titeket meg a titkos szertartasaikra es mesteri fogasaikra, kulon ventrin vannak ahova nincs bejarasa a pornepnek. Bruhuhuhuuh ...."

Dögöljön meg a szomszéd tehene is. A pornép meg túl DSt-s:D
ha az ember megmutatta a másiknak, hogyan művelje a földjét, hogy több termése legyen attól nem volt neki gyengébb a termése, illetve az akkori tanításban is csak az alapokat kapták meg amikor 2 faluból beszéltek 1mással az emebrek a többi technológiát maguk fejlesztették ki, próbálták emgcsinálni a kapott útmutatás után, nem votl oylan h vki jött művelte 1 évig a földed és megtanított mindent... szval az emberei fejlődés NEM hasonlítható össze a Cs-vel..
avatar #212
Válasz Abdul_Mohamed #200. hozzászólására
"Nem véletlen adta át a másik a tudását, így másoknak is könnyebb volt, plusz lehetőség volt a fejlődésre, mert nem kellett még egyszer / sokszor feltalálni a spanyol viaszt"
focicsapat rossz példa, ott vannak edzők, akik viszont tudást adnak át... de legalább Te leírtad, miben látod a gondot, nem csak dobálózol a szavakkal.