Már nem menő a blogolás a tiniknél
Médialesen február 5. 07:22 17 hozzászólás 1949 olvasás
Az amerikai tinédzserek közül már csak feleannyian írnak blogot mint négy évvel ezelőtt, a fiatalok a webes naplók helyett inkább rövid bejegyzéseket küldenek például Facebookra, vagy más közösségi oldalakra, mivel ezeket mobiltelefonról is könnyű elérni.
A Pew Internet and American Life Project friss tanulmányának eredményei szerint egyre kevesebb amerikai tinédzser ír saját blogot: míg 2006-ban még a 12-17 évesek 28 százaléka rendelkezett saját webes naplóval, mostanra ez az arány 14 százalékra csökkent.
A blogokról legtöbbjük az olyan egyszerűbben, akár mobiltelefonról is kényelmesen használható közösségi szolgáltatásokra állt át, amilyen például a Facebook. Ugyanakkor a felmérés készítői a 30 év feletti korcsoportban a bloggerek arányának 4 százalékos növekedését tapasztalták. A amerikai internethasználók teljes táborának nagyjából tíz százaléka blogol mostanság. A statisztikák szerint jelentősen visszaesett a blogok bejegyzéseihez írt kommentárok száma is: míg négy éve még a tinédzserek 76 százaléka írogatott ismerősének postjaihoz, mostanra ez az arány 52 százalékra csökkent.
A blogolást leváltják a közösségi oldalak
A Pew vezető kutatójának elmondása szerint a mikroblog szolgáltatások egyik legfontosabb előnye a fiatalok számára, hogy lehetővé teszik a státuszfrissítéseket, vagyis olyan rövid, kvázi beköszönéseket, amelyben csak arról adnak hírt, hogy épp hol vannak vagy mit csinálnak - egy blogbejegyzéshez ilyen rövid tartalom többnyire kevés. A 18 évesnél idősebb, de 29 évesnél fiatalabb felhasználók körében különösen népszerű a közösségi oldalak mobiltelefonról való használata: 81 százalékuk használ mobilinternetet. A Pew számai szerint az afroamerikai felhasználók körében a többi népcsoportnál gyorsabban terjed a vezeték nélküli technológia.
A tinik nem, a fiatal felnőttek twittereznek
Meglepő módon az amerikai tinédzserek körében egyáltalán nem nagyon elterjedt a Twitter használata, csupán 8 százalékuk csatlakozott a mikroblog szájthoz, noha az összes többi közösségi oldalra rengetegen lépnek be. A tinik 73 százaléka tagja a legnépszerűbbnek számító Facebooknak vagy egy hasonló oldalnak, míg a felnőttek esetében ez az arány 47 százalékos. Ugyanakkor a fiatal (18-29 éves) felnőttek körében.
Kapcsolódó linkek
vibe +
manapság úgy tűnik, hogy antiszocializálódási prevenciót meg akaratvesztés prevenciót kellene tartani, mert akkor a magukat felnőttnek érző tizenvalahány évesek nem jutnának el odáig, hogy rommá drogozzák magukat. furcsa, hogy nekem, meg a velem egyidőseknek (legalábbis nagy részüknek) nem kellett semmiféle prevenció, hogy fel tudják fogni és kezelni tudják az élet kisebb-nagyobb nehézségeit. valahogy nem tapasztalom az ismeretségi körömben azt az öngyi hajlamot, meg azt az EMO-sodást. szar lehet nekem meg a korosztályomnak :D
az iwiw is bőven elég. de már e-mail-ben terrorizált a facebook, hogy regeljek, ráadásul nem ismerősőn keresztül, hanem egy olyan emberen keresztül, akinek az e-mail címem nincs is meg. írogattam neki és kiderült, hogy Ő erről nem is tudott. na de f*szba már?! honnan tudják a mal címemet a facebook-kosok?!?!?! ez valami kényszerítési módszer???
na mind1. Én meg leszek ezek nélkül továbbra is. persze az iwiw-en meg a gyökerebbnél gyökerebb embereket meg klubokat kell levakarni. ott is támadnak eléggé a gyökér antiszociális bejelölgetősök.
vibe +
bohocZ_-_almale-nek: nem vagy egyedül. nekem van állítólag 1 húgom, az minden szaron regisztrálva van, pff...Ő is a gyenge egyéniségűek közé tartozik, akinek csak ismerős környezetben nagy a szája, de ismeretlen emberek közt összehúzza magát és ha csúnyát mondanak neki, akkor be-EMO-sodik :D csak a félreszocializálódott fiatalok tömegében képes fennmaradni, ahol meg kell felelni másoknak és nem mer egyén maradni, mert az nem olyan mint "Ők", azaz a "tömeg", a "többség", a "többiek". mert hát ugye "Ők" már azzal valakikké váltak, hogy ugyanolyanokká válhattak. és akkor "Ők" már elégedettek magukkal, hogy azonosulhattak, úgy gondolják, hogy átvészelték az élet nagy gondjait azzal, hogy megfelelhettek a többieknek. remélem tudsz/tudtok követni.
evribádi: és tényleg! mi a f*szért kéne mindenkinek tudnia a világon, hogy mondjuk Kiss József létezik!? minek!? mire jó az!? mint ha nem lenne elég egy 10 fős társaság. mondjuk bejelölnék 1000 embert a Facebook-kon (ejtsd f*szbuk). mondjuk fele külföldi, fele magyar. na de az 500 külföldi közül melyikkel fogom Én hosszútávon tartani a kapcsolatot, vagy járnék vele bulizni, vagy egyáltalán összefutni valahol!? szinte semennyivel, hisz fele legalább rohadt messze van és még csak az idióta vezetéknevét se tudom megjegyezni. és ez hasonlóan néz ki az 500 magyarral is, legfeljebb valamelyikkel össze is futok néha. ja meg a nevén kívül tudok legalább róla 1 személyes, bizalmas információt is.
engem az zavar igazán, hogy szinte minden oldalon, amire regelni kell/lehet van egy rohadt részletes profil oldal, amit ki kellene tölteni, hogy mindenki tudjon rólam mindent. Én persze "öreg motoros" vagyok, ezért Én továbbra is lelkesen szinte üresen hagyom és inkább maradok inkognitóban, hogy egye az avas penész azokat, akik mások profiljainak nézegetésével töltik napjaikat :D na de nem abból áll az élet, hogy délutánokat ülünk végig a gép előtt és jelölgetjük be azokat az embereket, akiknek az arcát a nap folyamán egy forgalmas téren áthaladva megpillantottuk a szemünk sarkából!!! hihetetlen, DE MÉGIS VANNAK ILYEN "EMBEREK".
nah, ugy latszik nem csak engem hagynak hidegen a kozossegi oldalak.
ha ezt az oldalt is effele "kozossegi oldalnak" nevezhetjuk, akkor elmondhatom magamrol, hogy csak itt vagyok regelve. :)
se WiW, se myVIP, hogy csak a magyar oldalakat emlitsem meg. [igaz egy kulfoldi honlapon se regeltem]
eleg nekem, hogy a mobilszolgaltato tarolja az adataim, nem kell meg a NET-es nyilvantartasokba is belemenni ...
pl. kovács katalin jobbnak látta magát SZÖKÉS klubbnak álcázni :D
3nak .
az iwiw is bőven elég. de már e-mail-ben terrorizált a facebook, hogy regeljek, ráadásul nem ismerősőn keresztül, hanem egy olyan emberen keresztül, akinek az e-mail címem nincs is meg. írogattam neki és kiderült, hogy Ő erről nem is tudott. na de f*szba már?! honnan tudják a mal címemet a facebook-kosok?!?!?! ez valami kényszerítési módszer???
na mind1. Én meg leszek ezek nélkül továbbra is. persze az iwiw-en meg a gyökerebbnél gyökerebb embereket meg klubokat kell levakarni. ott is támadnak eléggé a gyökér antiszociális bejelölgetősök.
3nak .
az iwiw is bőven elég. de már e-mail-ben terrorizált a facebook, hogy regeljek, ráadásul nem ismerősőn keresztül, hanem egy olyan emberen keresztül, akinek az e-mail címem nincs is meg. írogattam neki és kiderült, hogy Ő erről nem is tudott. na de f*szba már?! honnan tudják a mal címemet a facebook-kosok?!?!?! ez valami kényszerítési módszer???
na mind1. Én meg leszek ezek nélkül továbbra is. persze az iwiw-en meg a gyökerebbnél gyökerebb embereket meg klubokat kell levakarni. ott is támadnak eléggé a gyökér antiszociális bejelölgetősök.

Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.track-mania.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Age of Empireshttp://www.aoe.hu/
Day of Defeathttp://www.dayofdefeat.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Replays.huhttp://www.replays.hu/

Nagyon jó lesz várom már 