Mumble Nézet News Hasábok Régi Játék oldalak Szolgáltatás oldalak Partner oldalak
Bezárás

CSHU - Hungarian Counter-Strike Portal

n1ven 

n1ven

Név:
Életkor:
Nem:
Város:
n1ven
20
férfi
Pécs
Csapat:
Blog:
Fórumrang:
Albumok:
Weblap:
E-mail cím: nem publikus
MSN:

Nem csal! 2011. május 18. n1ven 72 hozzászólás 13922 olvasás

Most minden kiderül!

Tisztelt magyar közösség, szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy raider, akármennyire is hihetetlen, de NEM, ismétlem nem csal! ETF2L Season 9 kezdete előtt összeveszett kissé a csapat (Team Ronnytech) raiderrel, és ki lett rakva, ekkor mi, igen, mi a csapattársai küldtünk be demokat etf2l adminnak, hogy kiderítsük, igazak-e a régóta terjengő pletykák. Nagy megdöbbenésünkre nem voltak igazak, több admin is azt mondta semmi nem látszik rajta, egyszerűen ilyen jól játszik. Persze régebben én is kételkedtem raider szavában, és hogy meggyőződjek róla, utána jártam egy-két dolognak és kiderült, hogy raider sokat játszott egy színvonalas klánnal, és ha valaki azt hiszi, hogy bármiféle x22, vagy hack miatt játszik ilyen jól, az nagyon téved. Azért is írtam ezt a bejegyzést, mert már engem zavar, hogy állandóan ezt látja benne minden magyar, feljön raider neve akárhol, biztos előkerül a hacker és csaló szavak... Szeretném, ha rájönne mindenki, nem csal, és abbahagynátok ezt a marhaságot. Raider jó gyerek, és jól játszik, akinek ez nem tetszik ne vádolja meg azzal, ami nem igaz!

avatar #72
Bubicica 2011. május 29. 173 hozzászólás 1816.
Még jó, hogy a Jóisten közöttünk jár.
avatar #71
hykleri 2011. május 27. 229 hozzászólás 1484.
szavatokba kerül, és lángokban áll minden az ogcn.
avatar #70
kappan 2011. május 27. 742 hozzászólás 489.
Válasz Pityubaa #69. hozzászólására
Mivel még mindig népszerű ez a topic, kihasználom az alkalmat, hogy jelezzem a Tisztelt Admin Uraknak, hogy az OGC szerót csinálják meg úgy, hogy ne dobjon ki mindig slot reservation miatt.
De ahhoz diploma kell nem?
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #69
Pityubaa 2011. május 27. 256 hozzászólás 1366.
Mivel még mindig népszerű ez a topic, kihasználom az alkalmat, hogy jelezzem a Tisztelt Admin Uraknak, hogy az OGC szerót csinálják meg úgy, hogy ne dobjon ki mindig slot reservation miatt.
avatar #68
Hydee 2011. május 27. 210 hozzászólás 1582.
Válasz kappan #67. hozzászólására
Amúgy te miből gondolod, hogy az etf2l adminok alkalmasak lepkefogdosáson kívül másra?
Volt "szerencsém" konr ellen játszani, még egy olyan emeletes faszfejt nem láttam. Persz ettől még lehet hogy ért hozzá, csak valahogy mégsem az a benyomása az embernek.
avatar #67
kappan 2011. május 27. 742 hozzászólás 489.
Válasz n1ven #66. hozzászólására
Tehát úgy gondolod, hogy az etf2l adminok nem alkalmasak arra, hogy megállapítsák, hogy valaki csal-e, hát akkor ki? A Cali-sok? Ice-al az élen?
"A TF2 nem warra készült" De nem tud pubon játszani, ha kibannolják.
Amúgy te miből gondolod, hogy az etf2l adminok alkalmasak lepkefogdosáson kívül másra?
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #66
n1ven 2011. május 27. 249 hozzászólás 1393.
Válasz hello_kitty #60. hozzászólására
Jó, akkor dióhéjban összegzem, hogy mi a szituáció. A többséget nem érdekli raider, a neve felmerült csalási ügyben, most hogy igen vagy nem, nem tudjuk bizonyítani, viszont azt sem hisszük el, hogy nem. A Revenge adminok pedig azt csinálnak, amire a szabályzat lehetőséget ad. És ha emlékeim nem csalnak (mivel jómagam is részt vettem a megalkotásában, konkrétan én fogalmaztam meg) akkor nyugodtan banolhatják. Az ETF2L adminos rész sem érdekel, mert egy az, hogy taknyos kölykök módszerével majd most mi bosszút állunk rajta, ergó te (ti) is csak erősítettétek a talán meg nem alapozott vádaskodást. Másrészt hol nem szarom én le az ETF2L anti-cheat adminok ítéletét? Eleget láttam én (és remélem a régi motorosok közül még vannak akik emlékeznek bizonyos kiemelt ügyekre), hogy tudjam 1000 sebből vérzik a munkájuk. És ha már ETF2L, akkor mi a faszért érdekeljen a lámarezervátum liga? A sok hülyének kellenek az update szarok, na bummm... lófaszt sem tudnak a játékról mégis ők diktálnak? Akkor inkább menjenek pubolni. Amúgy is állítólag a TF2 nem warra készült, nem?
Tehát úgy gondolod, hogy az etf2l adminok nem alkalmasak arra, hogy megállapítsák, hogy valaki csal-e, hát akkor ki? A Cali-sok? Ice-al az élen?
"A TF2 nem warra készült" De nem tud pubon játszani, ha kibannolják.
avatar #65
Válasz moRtimer #64. hozzászólására
Moderálva...
szerintem nem túl menő, hogy a tied nem piros, mint a többi valóban moderált :P
"Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan."
avatar #64
moRtimer 2011. május 21. 88 hozzászólás 2869.
Moderálva...
avatar #63
kappan 2011. május 20. 742 hozzászólás 489.
Válasz n1ven #62. hozzászólására
Moderálva...
Moderálva...
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #62
n1ven 2011. május 20. 249 hozzászólás 1393.
Válasz kappan #61. hozzászólására
Moderálva...
Moderálva...
avatar #61
kappan 2011. május 20. 742 hozzászólás 489.
Válasz n1ven #59. hozzászólására
Fogd már vissza magad, én is megadok egy alap tiszteletet mindenkinek, elvárom, hogy mások is így gondolkodjanak. Ha meg nem tudsz normálisan hozzászólni, tartsd meg magadnak az ostoba szövegeidet.
Moderálva...
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #60
Jó, akkor dióhéjban összegzem, hogy mi a szituáció. A többséget nem érdekli raider, a neve felmerült csalási ügyben, most hogy igen vagy nem, nem tudjuk bizonyítani, viszont azt sem hisszük el, hogy nem. A Revenge adminok pedig azt csinálnak, amire a szabályzat lehetőséget ad. És ha emlékeim nem csalnak (mivel jómagam is részt vettem a megalkotásában, konkrétan én fogalmaztam meg) akkor nyugodtan banolhatják. Az ETF2L adminos rész sem érdekel, mert egy az, hogy taknyos kölykök módszerével majd most mi bosszút állunk rajta, ergó te (ti) is csak erősítettétek a talán meg nem alapozott vádaskodást. Másrészt hol nem szarom én le az ETF2L anti-cheat adminok ítéletét? Eleget láttam én (és remélem a régi motorosok közül még vannak akik emlékeznek bizonyos kiemelt ügyekre), hogy tudjam 1000 sebből vérzik a munkájuk. És ha már ETF2L, akkor mi a faszért érdekeljen a lámarezervátum liga? A sok hülyének kellenek az update szarok, na bummm... lófaszt sem tudnak a játékról mégis ők diktálnak? Akkor inkább menjenek pubolni. Amúgy is állítólag a TF2 nem warra készült, nem?
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
avatar #59
n1ven 2011. május 20. 249 hozzászólás 1393.
Válasz kappan #58. hozzászólására
sucks to be u :D
Fogd már vissza magad, én is megadok egy alap tiszteletet mindenkinek, elvárom, hogy mások is így gondolkodjanak. Ha meg nem tudsz normálisan hozzászólni, tartsd meg magadnak az ostoba szövegeidet.
avatar #58
kappan 2011. május 20. 742 hozzászólás 489.
Válasz n1ven #55. hozzászólására
Én csak egy gyenge TF2-es játékos vagyok, aki még játszik vele és nem a háttérből siránkozik, hogy jaj ilyen és olyan szar ez a játék...
Csak annyit akartam elérni ezzel a bejegyzéssel, hogy hagyják már békén, mert akárhányszor fel megy pubolni ogc-re, annyiszor kibannolja manhunter vagy Zyan (hozzátenném jogtalanul). De ha már itt tartunk, akkor arra sincs bizonyíték, hogy csalna, vagy tévednék? Mert egyszer azt mondta, hogy csalt? Nekem máshogy mondta el a történetét.
sucks to be u :D
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #57
Válasz hello_kitty #56. hozzászólására
A banolások ügyében a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulni. Ők 5-8 éven belül ítéletet hoznak majd, amit természetesen nem hajtunk végre. Ne mond, hogy nem szóltam :)
politikai célzás, de minek?

erős azért egy picit, oké hogy mit szeretsz, meg mit nem, meg hova tartozunk, de akkor is...
"Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan."
avatar #56
Válasz n1ven #55. hozzászólására
Én csak egy gyenge TF2-es játékos vagyok, aki még játszik vele és nem a háttérből siránkozik, hogy jaj ilyen és olyan szar ez a játék...
Csak annyit akartam elérni ezzel a bejegyzéssel, hogy hagyják már békén, mert akárhányszor fel megy pubolni ogc-re, annyiszor kibannolja manhunter vagy Zyan (hozzátenném jogtalanul). De ha már itt tartunk, akkor arra sincs bizonyíték, hogy csalna, vagy tévednék? Mert egyszer azt mondta, hogy csalt? Nekem máshogy mondta el a történetét.
A banolások ügyében a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulni. Ők 5-8 éven belül ítéletet hoznak majd, amit természetesen nem hajtunk végre. Ne mond, hogy nem szóltam :)
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
avatar #55
n1ven 2011. május 20. 249 hozzászólás 1393.
Válasz hello_kitty #49. hozzászólására
ETF2L admincsapat megmondta és akkor úgy van? Ne bazzeg tényleg ne. Egy rakás szerencsétlen idióta, azt sem hiszem el amit kérdeznek. Amúgy meg, de tényleg, hogy ha már meg lett említve Larry bátyám, idéznék tőle: ki a fasz az a n1ven?
Én csak egy gyenge TF2-es játékos vagyok, aki még játszik vele és nem a háttérből siránkozik, hogy jaj ilyen és olyan szar ez a játék...
Csak annyit akartam elérni ezzel a bejegyzéssel, hogy hagyják már békén, mert akárhányszor fel megy pubolni ogc-re, annyiszor kibannolja manhunter vagy Zyan (hozzátenném jogtalanul). De ha már itt tartunk, akkor arra sincs bizonyíték, hogy csalna, vagy tévednék? Mert egyszer azt mondta, hogy csalt? Nekem máshogy mondta el a történetét.
avatar #54
kappan 2011. május 19. 742 hozzászólás 489.
Válasz Troll #52. hozzászólására
Moderálva...

Nem értem az ilyen embereket, beregel csak azért, hogy álnévről oszthasson másokat... Bátor, bátor :)
Jöhecc, mehecc, de olyan troll, mint Troll Ferenc nem lehecc.
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #53
Hydee 2011. május 19. 210 hozzászólás 1582.
Válasz FX0 #51. hozzászólására
gratulálok az oldalhoz, nekem ez volt a kedvencem az ilyen likeblogokról l (berakom az eredetit is) :
http://img837.imageshack.us/img837/8407/demotivate.jpg
avatar #52
Troll 2011. május 19. 3 hozzászólás 13049.
Válasz hello_kitty #49. hozzászólására
ETF2L admincsapat megmondta és akkor úgy van? Ne bazzeg tényleg ne. Egy rakás szerencsétlen idióta, azt sem hiszem el amit kérdeznek. Amúgy meg, de tényleg, hogy ha már meg lett említve Larry bátyám, idéznék tőle: ki a fasz az a n1ven?
Moderálva...

Nem értem az ilyen embereket, beregel csak azért, hogy álnévről oszthasson másokat... Bátor, bátor :)
avatar #50
Válasz kappan #48. hozzászólására
Jöhecc, mehecc, de nála nagyobb troll nem lehetsz:
http://www.facebook.com/profile.php?id=100000814863715
lol...
"Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan."
avatar #49
ETF2L admincsapat megmondta és akkor úgy van? Ne bazzeg tényleg ne. Egy rakás szerencsétlen idióta, azt sem hiszem el amit kérdeznek. Amúgy meg, de tényleg, hogy ha már meg lett említve Larry bátyám, idéznék tőle: ki a fasz az a n1ven?
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
avatar #48
kappan 2011. május 19. 742 hozzászólás 489.
Válasz PozitiveRP #38. hozzászólására
Fuckin' owned, ti szarok! 1 kommentbe annyit trollkodok, mint más 1 hónapban "küszködik". Szarok vagytok mind! :xD:
Jöhecc, mehecc, de nála nagyobb troll nem lehetsz:
http://www.facebook.com/profile.php?id=100000814863715
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #47
hykleri 2011. május 19. 229 hozzászólás 1484.
Moderálva...
avatar #46
Válasz Pityubaa #43. hozzászólására
TE NAON ZSENILÁLISAN TOLLKOCC XDXDXDXDXD VEGYÉL FEL MSNRE PISTIKEDEATHNOTEFAN99&HOTMAIL:COM
nem is :S
"Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan."
avatar #45
kappan 2011. május 19. 742 hozzászólás 489.
Válasz hykleri #44. hozzászólására
Moderálva...
NETEDD DANI NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #44
hykleri 2011. május 19. 229 hozzászólás 1484.
Moderálva...
avatar #43
Pityubaa 2011. május 19. 256 hozzászólás 1366.
Válasz PozitiveRP #42. hozzászólására
széttört :\
TE NAON ZSENILÁLISAN TOLLKOCC XDXDXDXDXD VEGYÉL FEL MSNRE PISTIKEDEATHNOTEFAN99&HOTMAIL:COM
avatar #42
Válasz Kacsaaa #39. hozzászólására
jól van ügyes vagy , rántsd magadra a szekrényt ha arra jársz:)
széttört :\
"Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan."
avatar #41
Bubicica 2011. május 19. 173 hozzászólás 1816.
Válasz PozitiveRP #38. hozzászólására
Fuckin' owned, ti szarok! 1 kommentbe annyit trollkodok, mint más 1 hónapban "küszködik". Szarok vagytok mind! :xD:
:(
avatar #40
Hydee 2011. május 19. 210 hozzászólás 1582.
Válasz PozitiveRP #38. hozzászólására
Fuckin' owned, ti szarok! 1 kommentbe annyit trollkodok, mint más 1 hónapban "küszködik". Szarok vagytok mind! :xD:
Nem, nem trollkodásból szoktuk azokat a megjegyzéseket hozzáfűzni a cikkeidhez/hozzászólásaidhoz. Komolyan gondoljuk.
avatar #39
Kacsaaa 2011. május 19. 20 hozzászólás 6158.
jól van ügyes vagy , rántsd magadra a szekrényt ha arra jársz:)
avatar #38
Fuckin' owned, ti szarok! 1 kommentbe annyit trollkodok, mint más 1 hónapban "küszködik". Szarok vagytok mind! :xD:
"Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan."
avatar #37
kappan 2011. május 19. 742 hozzászólás 489.
Válasz Zyan #35. hozzászólására
Köszönjük Zsoltika!Tessék szépen hazafáradni...
már itthon vagyok.
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #36
hykleri 2011. május 19. 229 hozzászólás 1484.
Válasz PozitiveRP #30. hozzászólására
Oda csak a rohadtprókat hívtam meg, ezért se Raider, se Te nem fordult meg a fejemben. Szorri. :oO:
atya... úr... isten...
avatar #35
Zyan 2011. május 19. 130 hozzászólás 2246.
Válasz kappan #34. hozzászólására
Értem, hogy trollkodás meg minden, de azért ez egy _pöppet_ erős volt. Teljes mértékben egyet értek Kacsaa kollegával. Az, hogy az nc teamben ki szerepel, mikor és hogy, az legkevésbé a te beleszólásod miatt alakult úgy, ahogy. Mondjuk, ha hívtak volna akkor sem mentem volna, mivel egyesekkel ellentétben, én fel tudom mérni a skill szintemet, és én biz' ahhoz kevés lettem volna, főleg ahogy a végén játszottam.
Köszönjük Zsoltika!Tessék szépen hazafáradni...
avatar #34
kappan 2011. május 19. 742 hozzászólás 489.
Válasz PozitiveRP #30. hozzászólására
Oda csak a rohadtprókat hívtam meg, ezért se Raider, se Te nem fordult meg a fejemben. Szorri. :oO:
Értem, hogy trollkodás meg minden, de azért ez egy _pöppet_ erős volt. Teljes mértékben egyet értek Kacsaa kollegával. Az, hogy az nc teamben ki szerepel, mikor és hogy, az legkevésbé a te beleszólásod miatt alakult úgy, ahogy. Mondjuk, ha hívtak volna akkor sem mentem volna, mivel egyesekkel ellentétben, én fel tudom mérni a skill szintemet, és én biz' ahhoz kevés lettem volna, főleg ahogy a végén játszottam.
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #33
moRtimer 2011. május 19. 88 hozzászólás 2869.
minek szaroztok ilyen hulyesegekkel mikor a revenge megint ures ? :(
avatar #32
Kacsaaa 2011. május 19. 20 hozzászólás 6158.
Ha a national teamre gondolsz: Kár hogy kappan szarik a tf2re , pedig sokszor hiányzik a beszélőkéje a csapatnak:) . Másrészről meg ha kellett is volna a national teambe , azt se te döntötted volna el hogy bent van vagy sem, szóval a "hívtam" kicsit erős.:)
avatar #31
Kacsaaa 2011. május 19. 20 hozzászólás 6158.
Válasz PozitiveRP #30. hozzászólására
Oda csak a rohadtprókat hívtam meg, ezért se Raider, se Te nem fordult meg a fejemben. Szorri. :oO:
-.-
avatar #30
Válasz kappan #29. hozzászólására
faszomat hogy a fele elveszett nemkaptok walloftextet, szarok.
mindenesetre az nc-s gondolat made my day.
Oda csak a rohadtprókat hívtam meg, ezért se Raider, se Te nem fordult meg a fejemben. Szorri. :oO:
"Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan."
avatar #29
kappan 2011. május 18. 742 hozzászólás 489.
faszomat hogy a fele elveszett nemkaptok walloftextet, szarok.
mindenesetre az nc-s gondolat made my day.
"Bunfi gondolatainak magyar hangja" by Pozi
avatar #28
Hydee 2011. május 18. 210 hozzászólás 1582.
Válasz killer0520 #23. hozzászólására
Szevasztok!

Most mondhatnám újfent azt, hogy ez a magyar közösség....
Mást nem tudtok, csak valakibe belekötni és oltogatni...
Tapi nem értem, hogy neked pl miért fáj az, hogy Raider jól játszik?
Hiába hivatkoztok rá, hogy ESL Wire stb...
Nem kell bemutatni szerintem, hogy bugos.....
De tök mind1, N1ven nem etf2l-re hivatkozik, hanem arra, hogy több admin is megnézte a demokat, amiket Raider tudta nélkül én küldtem be az adminoknak, mert én is azt hittem, hogy csal!
Ezután jött a bocsánatkérés, lehet neked is be kéne állni a sorba nem ?

Süsü
Mondhatnád, csak értelme nem volna. Nem volt itt szó semmilyen oltogatásról, se kötözködésről. Ha csináltok egy ilyen topicot, akkor számoljatok azzal hogy vitákat fog kiváltani, tekintve annó ice barátjával bizonygatták azt hogy nem csalnak, majd Ő ETF2L/STEAM és OGC bant kapott, raiderről meg annyi derűlt ki hogy pub whzott meg kevert vmit speedhack-el. Aki 1x csalt az megvan bélyegezve, ez van.
Bocsánatot kértél? Hát ha felveszel valaki olyat akiről azt sejted hogy csal, sokáig egy csapatban játszol vele, aztán nem hiszel a szavának és elküldöd a demoját ETF2L-nek , akkor van is miért. De másoktól ezt elvárni ostobaság, tekintve hogy talán jobban ismerik / többet láttak abból akit te most védeni próbálsz.
#25. Ha tudod akkor miért vagy retardált?
avatar #27
Válasz slowhand_ #25. hozzászólására

akkor én már bele se szólok,
de tudom hogy ez a dolog más volt
Pontosan, teljesen más dolog. Minek trollkodsz ezzel, ha azt sem tudod mi az amit kiteszel?
És jobb is, ha nem szólsz bele...
Zsák a foltját - Road to fanatiqz
avatar #26
avatar #25
slowhand_ 2011. május 18. 98 hozzászólás 2708.

akkor én már bele se szólok,
de tudom hogy ez a dolog más volt
avatar #24
Válasz PozitiveRP #22. hozzászólására
lol, te csíter is vagy, azért laggol a játékod, mert leterheli az aimbot program a processzorod!
Most miért buktatsz le TE FASZ?! :(
Zsák a foltját - Road to fanatiqz
avatar #23